mért nincs három élete, élete:
Egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja,
harmadikkal egy a fegyvere. Hej!
Hogyha puskám rendben tartom,
Tisztítom és zsírozom,
Jobbra sem hord, balra sem hord,
Pont a célba vág golyóm.
Marjai Márton kapcsán találtam e gyöngyszemeket:
Sztyepan Scsipacsov
Lenin
Lenin bronszobra. Körötte a fákra
felgyújtott házak törmeléke hull.
Ellenség tört a szovjet városkára,
s ledöntötték a szobrot gonoszul.
A dölyfös ezredes nyilván örül,
könnyű volt a szobron nyert győzelem.
Fotoriporterek hada körös-körül,
s a készülék kattan készségesen.
Mulattak éjjel, csak úgy dőlt a bor,
annál nagyobb reggel a rémület:
talapzatán áll megint a szobor,
fölemelték láthatatlan kezek.
Riadt zavar kél a tisztek között,
Távolból árnyak gyülekeznek, ím:
a partizánok bezárták a kört,
s előretörnek.
Vezérük: Lenin.
Megy Rákosi a tanácsba
Körülötte fia, lánya
Szava mint az ezüstharang
Feje fölött békegalamb
Jobbról munkás, balról paraszt
Lába közt zörög a haraszt
*
Keltetõnk van, nagyon sok már,
Épül több is, ezerszám,
De a munkás tojást nem lát,
Csak ha mosdik délután.
*
Imádság a "Kádár-rendszerben.
Miatyánk, ki vagy a mennyekben,
mi vagyunk a "Té-eszben".
Fiatalok az irodában,
vezetők a kocsmában.
Közös vagyon drága kincs,
aki nem lop, annak nincs!
Bocsáss meg, ha mi is lopunk,
mert különben éhen halunk.
Ments meg minket a "kisértettől",
De szabadíts meg a Té-esztől.
Amen.
*
Nyista búza , nyista kukurúza
Nincs tojás , mert elloptad a tyúk
Já nye znáju , já nye ponyemáju
Já nye ruszki , já nye pártizán
állítólagos népköltés 45 tavaszán... :))))))
a gyűjtő kommentárja:
"A feszabadítottak ajkán született meg e kis dal és szállt tova szájról szájra , apáról fiúra , mert ez a buta nép már akkor tudta , hogy '45 nem felszabadítás volt , de nem ám !"
*
a "Rászvetáli jábloni i grusi" dallamára énekelhető kis dalocska ...
Zongorával fűtötték a kályhát
Megb@szták a béna nagymamát
Büszke kozák add vissza az órát
Add vissza a lopott zsebórát !
*
Miatyánk
Miatyánk, Hruscsov, ki vagy a Kremlben,
Átkoztassék meg a Te neved
Miképpen Moszkvában,
Azonképpen itt Pesten is.
Ne vidd el a mi népünket,
De bocsájtsd el a mi fiainkat,
Miképpen mi is elbocsájtjuk
A megszálló csapatokat.
Ne vígy minket Szibériába,
De szabadíts meg az orosztól,
Mert Tiéd az ország és a hatalom,
De nem mindörökké.
AMMEN.
*
Eörsi István:
Anyám
(Mikor a Párt tagjelöltje lett)
Már ajtót nyitva láttam rajta,
hogy jó hírt hozott, mert pirult,
s ötvenötéves ráncos arca
egyszerre lágyan elsimult.
Nemrég ő várt az iskolából
ily izgatottan engemet,
ma én lestem ki mosolyából,
hogy jól, hogy nagyon jól felelt.
Mert szép jövőnket úgy szerette,
a Párt karjába vette őt,
hogy kemény harcban visszanyerje
az elszalasztott sok időt.
Lassan homályosult a lámpa,
szeme úgy szórta sugarát,
>> most rajtad a sor << - szólt anyám, s a
szivem felitta jó szavát.
Én nagyon boldog vagyok. Áldlak,
te ifjakat termő világ!
Örülök megifjult anyámnak,
hogy így lehagyta nagyfiát..
*
Szabolcsi Gábor
SZTÁLINÉRT MONDOM: VÁLLALOM
Ma lettem párttag. Megrendít és
Fölforgat velőig a szó,
Mihez hullámzó életemben
Nem volt még soha fogható.
Az elvtársak elébe álltam,
S mondtam, mi megterhelt: a mult,
Az elvtársak gondos szeméből
Szivemig roppant kéz tolult.
Lehántott rólam minden ócskát,
Megmért és ízekre szedett,
Hogy tisztán lássam magam, és
Megleljem harcos helyemet.
Emberek mértek. Szavaikban
A munkásosztály pártja szólt.
- Tudod, mit vállalsz! - Miközöttünk
Még nem akadt, ki meghajolt,
Mi vas vagyunk, a lélek vasa,
Az el nem ködlő öntudat.
A tétovák helyett is vívunk
Holnapba érő harcokat!
Hisz mi küzdöttünk Cáricinnál
A Krimben. Leningrád alatt, -
Sztachánov a mi erkölcsünkkel
Teperte le a szénfalat.
A mi erőnk ég, mint a máglya,
Terjed, mint kanócok tüze,
Velünk nől erősre az ember,
Velünk lesz teremtő keze,
Hogy akit düh, vad árulás,
Vakhit, önkény halomba tört,
Emberré emeljük az embert
Az aljas, romlott mult fölött.
Az elvtársak beszéltek hozzám,
Huszonnégy ifjú akarat. -
Láttam mögöttük szélesülni,
Szétomolni a falakat,
S a párthelyiség falain túl,
Túl városon, határokon,
Sztálinnak, mondtam, s a nagy Pártnak,
Tudom mit teszek, vállalom!
Vállalom, mert magamban mértem
Gondosan: mit jelent a Párt,
Mert aki önmagát vadássza
Az el is veszti önmagát!
Mert az önzés rabságba görbít,
A társtalanság szétlapít,
A Párt adott nekünk barátot,
S a szabadság szép napjait.
Sose éreztem ily szabadnak
Magam. A fojtó babonák
Helyett az osztály helyzetére,
Harcra tanított meg a Párt,
Az emberségem adta meg,
A vidám, harcoló erőt,
Mely biztos cél felé halad,
S nem törik le a cél előtt.
A gondolat éles hegyét,
Mely a dolgoknak mélyébe vág,
A szenvedély hevületét
Nevelte szivembe a Párt!
A tudatos, kemény fegyelmet,
Az önvizsgálat fegyverét,
A jövő széles terveit,
Mikben megszépül majd a nép,
A párt adta, szavára mozdult
Ujjá a vén társadalom:
Ezért, Rákosi életéért,
Sztálinért mondom: Vállalom!
*
Marjai Márton
Serkentő rigmusok
-- részlet --
Cukorrépa
Hagyjuk, Édes, már a tréfát,
Kapáljuk a cukorrépát!
Itt a bölcső maholnap,
Cukor kell a rajkónak!
Gyapot
Ember nálunk nincs meztelen,
Mióta itt gyapot terem.
Gyapotunk tiszta, mint a hó,
(Vetni, szedni, szőni jó)
Köszönjük -- Szovjetunió!
*
(Ismeretlen szerző:)
Megy Rákosi a tanácsba
Megy Rákosi a tanácsba,
Vele megy a fia, lánya.
Balján munkás, jobbján paraszt,
Lába alatt zörg a haraszt.
Feje fölött békegalamb,
Hangja mint a lélekharang!
Megy Rákosi a tanácsba
Megy Rákosi a tanácsba,
Vele megy a fia, lánya.
Balján munkás, jobbján paraszt,
Lába alatt zörg a haraszt.
Feje fölött békegalamb,
Hangja mint a lélekharang!
*
Vészi Endre
SZTÁLINHOZ
Nézd, ó Sztálin! Már épül Szegeden
a gyapjú- s fonaléhes kombinát.
A villamosság bontja rügyeit,
s többé Mohács sosem lesz pusztaság.
A ózdi tüzes bendők izzanak,
Vas-szürke égig száll füstoszlopuk:
Tekintsd a műveink, ó nagy Sztálin:
a magyaroknak végre van honuk.
*
Somlyó György
ALBÁNIAI EMLÉK
Itt, hol hegyekbe zárva élnek irdatlan évezredek,
hol hajdan Xerxes hadai zúdultak, mint a fergeteg,
és kidőltek az őserdők, akár a megvert seregek,
és újra nőttek új erdők szénné vált csonkjaik felett,
s csak várták, mint az ősidők, a jégbedermedt nagy hegyek,
míg megszületik bennük egy tüzesszívű, ifjú sereg,
mely szirteknél keményebb és a szálfáknál egyenesebb,
hogy elűzze az utolsó gaz elnyomót, a németet,
s egy ősi rab nép kezdjen itt szabadon ifjú életet,
s kibújva a felhők közül, örök napfényben égjenek
az új évezredek során a hófödött, a nagy hegyek --
e hegy tövén emelte itt Enver elvtárs a serleget,
melynek borával csillogó szívünk szinültig megtelett:
«Sokáig éljen Rákosi, sokáig, mint a nagy hegyek!»
*
Benjámin László
LENIN
Mohosszakállú, vén orosz parasztok arcán,
pufók kölykök ferde szemén feledte mosolyát;
a komoly nőkre a hős férfiak harcát
bízta, hogy ők vigyék, folytassák tovább.
Szive, elméje csak minket őrzött, az osztályt;
és szabadítóját őrzi a nép: Lenint.
A munkásság: Lenin. Lenin: a munkásosztály.
Egyek barátaink és ellenségeink.
Görög hegyek közt tankcsapda, sziklamellvéd,
az ukrán földeken hullámzó rozsvetés,
Madrid pincéiben elásott, drága jelkép,
a Ganzban öntudat, növekvő termelés.
Rosztovban iskola, énekszó, gyermekotthon;
Nankingban agyuszó viszi az ő nevét,
ki győzni hívta a munkást és a parasztot
és karddal szegte meg a népek kenyerét.
Gyűrűzik az idő; a most még bőven ömlő
vért és könnyet lemossa arcáról a világ
és kibomlik jövőnk, mint duzzadt, édes emlő;
és ringatja a föld kétmilliárd fiát.
*LENIN
Mohosszakállú, vén orosz parasztok arcán,
pufók kölykök ferde szemén feledte mosolyát;
a komoly nőkre a hős férfiak harcát
bízta, hogy ők vigyék, folytassák tovább.
Szive, elméje csak minket őrzött, az osztályt;
és szabadítóját őrzi a nép: Lenint.
A munkásság: Lenin. Lenin: a munkásosztály.
Egyek barátaink és ellenségeink.
Görög hegyek közt tankcsapda, sziklamellvéd,
az ukrán földeken hullámzó rozsvetés,
Madrid pincéiben elásott, drága jelkép,
a Ganzban öntudat, növekvő termelés.
Rosztovban iskola, énekszó, gyermekotthon;
Nankingban agyuszó viszi az ő nevét,
ki győzni hívta a munkást és a parasztot
és karddal szegte meg a népek kenyerét.
Gyűrűzik az idő; a most még bőven ömlő
vért és könnyet lemossa arcáról a világ
és kibomlik jövőnk, mint duzzadt, édes emlő;
és ringatja a föld kétmilliárd fiát.
BENJÁMIN LÁSZLÓ
HA RÁKOSI SZÓL
(Az én vezérem bensőmből vezérel
- József Attila)
Boldog a katona, akit
nagy eszme fűt, igazi cél lelkesít
s szíve köti a hadhoz, nem a kényszer!
Szabad harcos - követem Rákosit -
-a végső győzelemre ő vezérel.
Engem a külváros nevelt.
Korán letört, korán szájamra vert
a kizsákmányolók ezer tilalma,
de szívemben jó termőföldre lelt
a munkásosztály szétszórt forradalma.
Nem sajnáltam volna a vért,
kész voltam én elesni népemért,
a zsarnokság ellen fölkelni bátran --
-hiába mind, szerencse nem kisért
és lettem én is, mint a nép, apátlan.
Hamis eszmék, hazug szavak
sürűjében botlottam, mint a vak,
mozgattak kis kufárok, ál-vezérek,
amíg csalódás, szégyen és harag
el nem borított, mint a fát a kéreg.
Szívemig kemény kérgen át
jutott, aki jutott: néhány barát
és ott kapott helyet a drága lány is,
de puszta, fagyos éveimen át
mint éhes farkas, kísért a magány is.
A barátság, a szerelem,
a magány se feledtette velem,
hogy népem igazát kell megkeresnem --
mégis apátlan és testvértelen
csavarogtam a szétlőtt Budapesten.
lgy botladoztam… Mégse hidd,
hogy vakságom farkasverembe vitt --
-költő vagyok, nem utolsó a sorban:
méltó, hogy az igazak tetteit
a vílág színe előtt felsoroljam.
Mert én is odatartozom,
közéjük, kik százféle utakon
indultak, mégis egy seregbe gyűltek
s a felszabadító forradalom
vörös zászlói alatt egyesültek.
Mint katonák arcvonalon,
úgy megy rohamra mindegyik dalom,
ha Rákosi szól, ha fegyverbe szólít!
Könnyű a dolgom, csak kihallgatom:
a szív hogyan dobogja induIóit.
Csalódás, gáncs többé nem ér,
igaz ember vezet, igaz vezér;
nem ő - bensőm parancsol, hogy kövessem
s legyek mögötte, amíg fűt a vér,
a világok közt dúló ütközetben!
*
A békét védte Kis Kovács János,
Amikor ezer forintért Békekölcsönt jegyzett,
S hogy e kölcsönt mint kapta vissza,
Arról számol be e néhány jegyzet.
Ezer forintja százszor megfiadzott,
Hidak születtek, traktorok, gépek!
Kis Kovács János büszkén vallja:
Kölcsöne révén szebb lett az élet!
(Ismeretlen szerző; forrás: Élet és Tudomány 1951/39. szám)
*
ZELK ZOLTÁN
A hűség és hála éneke
(részletek)
Kétmilliárd szív doboghat egy szívben?
Szívemben, érzem, ennyi szív dobog
És torkomból úgy csap föl a kiáltás,
Fölzeng vele kétmilliárd torok!
A közösség meleg tekintetét,
Én-népemét és minden népekét
Látom lobogni most, hogy szembe nézek
Veled, Emberiség!
Látom föláll - kezében borral telt pohár -
Egy vasöntő Moszkvában s fölkiált:
"Éljen Sztálin! Éljen a hetven Éves!
Társunk! Vezérünk! Tanítónk! Apánk!
Éljen a férfi, aki fölnevelte,
Ki széppé, naggyá nevelte hazánk!"
Koccint. És nézd, fölemelt poharához
Fölnyúl milliió s millió pohár,
Nyújtja kezét orosz, lett, kirgiz, örmény,
Ukrán, grúz, üzbék, tadzsik és tatár!
Egyetlen, dúsan megterített asztal
A nagy haza,
Körülállják a népek
És teli szivvel és teli pohárral
köszöntik ezt a termő hetven évet,
melynek kalászait begyűjtik eljövendő ezredévek!
-------
És angolok és olaszok és dánok,
Belgák, norvégek - az emberiség,
Minden népek lobogtatják nevét -
Úgy nézd a fát, ha van még korhadt ága,
Ha féreg rágja is sok levelét:
Televényt markoló hű gyökér,
Az ifju ág, mely gyümölcsöt igér,
A derék törzs - ők az Emberiség!
A többi a vihar s a fűrész dolga,
A permetező jó kertészeké,
Mert lásd, milyen dús ott az ország lombja,
Hol a hatalom a munkásoké!
----------
Amikor elment tőlünk Lenin elvtárs,
Örökbe hagyta ránk,
Tartsuk magasra, őrizzük meg tisztán
A párttagság magasztos zászlaját -
S megesküdött akkor Sztálin Leninnek:
Teljesítik végső akaratát!
Amikor elment tőlünk Lenin elvtárs,
Örökbe hagyta ránk,
Vigyázzunk rá, mert a szemünk világa,
a Kommunista Párt -
S megesküdött akkor Sztálin Leninnek:
Teljesítik végső akaratát!
Amikor elment tőlünk Lenin elvtárs,
Örökbe hagyta ránk,
Erősítsük a munkásosztály öklét,
a proletárdikaturát -
S megesküdött akkor Sztálin Leninnek:
Teljesítik végső akaratát!
Amikor elment tőlünk Lenin elvtárs,
Örökbe hagyta ránk:
munkások és parasztok szövetsége
Táplálja , védje a Szovjethazát -
S megesküdött akkor Sztálin Leninnek:
Teljesítik végső akaratát!
Amikor elment tőlünk Lenin elvtárs,
Örökbe hagyta ránk,
Hogy a Köztársaságok Szövetsége
Ezután örökre egyetlen család -
S megesküdött akkor Sztálin Leninnek:
Teljesítik végső akaratát!
Amikor elment tőlünk Lenin elvtárs,
Örökbe hagyta ránk,
Fonjuk, kötözzük téphetetlen szállal
A nemzetközi szolidaritást -
S megesküdött akkor Sztálin Leninnek:
Teljesítik végső akaratát!
--------------
A hűség és hála éneke
(részletek)
Kétmilliárd szív doboghat egy szívben?
Szívemben, érzem, ennyi szív dobog
És torkomból úgy csap föl a kiáltás,
Fölzeng vele kétmilliárd torok!
A közösség meleg tekintetét,
Én-népemét és minden népekét
Látom lobogni most, hogy szembe nézek
Veled, Emberiség!
Látom föláll - kezében borral telt pohár -
Egy vasöntő Moszkvában s fölkiált:
"Éljen Sztálin! Éljen a hetven Éves!
Társunk! Vezérünk! Tanítónk! Apánk!
Éljen a férfi, aki fölnevelte,
Ki széppé, naggyá nevelte hazánk!"
Koccint. És nézd, fölemelt poharához
Fölnyúl milliió s millió pohár,
Nyújtja kezét orosz, lett, kirgiz, örmény,
Ukrán, grúz, üzbék, tadzsik és tatár!
Egyetlen, dúsan megterített asztal
A nagy haza,
Körülállják a népek
És teli szivvel és teli pohárral
köszöntik ezt a termő hetven évet,
melynek kalászait begyűjtik eljövendő ezredévek!
-------
És angolok és olaszok és dánok,
Belgák, norvégek - az emberiség,
Minden népek lobogtatják nevét -
Úgy nézd a fát, ha van még korhadt ága,
Ha féreg rágja is sok levelét:
Televényt markoló hű gyökér,
Az ifju ág, mely gyümölcsöt igér,
A derék törzs - ők az Emberiség!
A többi a vihar s a fűrész dolga,
A permetező jó kertészeké,
Mert lásd, milyen dús ott az ország lombja,
Hol a hatalom a munkásoké!
----------
Amikor elment tőlünk Lenin elvtárs,
Örökbe hagyta ránk,
Tartsuk magasra, őrizzük meg tisztán
A párttagság magasztos zászlaját -
S megesküdött akkor Sztálin Leninnek:
Teljesítik végső akaratát!
Amikor elment tőlünk Lenin elvtárs,
Örökbe hagyta ránk,
Vigyázzunk rá, mert a szemünk világa,
a Kommunista Párt -
S megesküdött akkor Sztálin Leninnek:
Teljesítik végső akaratát!
Amikor elment tőlünk Lenin elvtárs,
Örökbe hagyta ránk,
Erősítsük a munkásosztály öklét,
a proletárdikaturát -
S megesküdött akkor Sztálin Leninnek:
Teljesítik végső akaratát!
Amikor elment tőlünk Lenin elvtárs,
Örökbe hagyta ránk:
munkások és parasztok szövetsége
Táplálja , védje a Szovjethazát -
S megesküdött akkor Sztálin Leninnek:
Teljesítik végső akaratát!
Amikor elment tőlünk Lenin elvtárs,
Örökbe hagyta ránk,
Hogy a Köztársaságok Szövetsége
Ezután örökre egyetlen család -
S megesküdött akkor Sztálin Leninnek:
Teljesítik végső akaratát!
Amikor elment tőlünk Lenin elvtárs,
Örökbe hagyta ránk,
Fonjuk, kötözzük téphetetlen szállal
A nemzetközi szolidaritást -
S megesküdött akkor Sztálin Leninnek:
Teljesítik végső akaratát!
--------------
*
Zelk Zoltán:
A szeretet.
Ha Róla szólnak,
ahogy kimondják a nevét,
színültig telik szeretettel,
fénylő mosollyal, a beszéd.
Róla szól a munkás a gyárban
és este, otthon, a család,
elmúlt napot, jövőnket mérni,
előveszik egy-egy szavát.
Falvak mélyén, kemencefénynél
ha ül a szomszéd s szóba kezd:
«Rákosi elvtárs megigérte...
Rákosi elvtárs mondta ezt...» --
Neve a bizonyság pecsétje
megfontolt, okos szavakon:
fölépült már, fölépült várad,
falai ronthatatlan állnak
szívünkben, Bizalom!
*
Csohány Gabriella:
SZÖUL VÁROS BALLADÁJA
Ott mennek, ott mennek a jenki legények,
jókedvű legények, kezükben a késsel,
a késen pirosló koreai vérrel;
Csizmájuk is véres, orcájuk is véres,
tenger azt lemosni nem lesz elégséges...
Hova mentek, hova, tizenkét legények,
nem is tizenketten, tizenkét ezeren,
iszonyú gyilkosok, kezetekbe késsel? -
- Mi csak idemegyünk, tizenkét gyilkosok,
nem is tizenketten, tizenkét ezeren,
mi csak idemegyünk, még egyet gyilkolni,
Szöul szép városát földig lerombolni,
mi csak idemegyünk, taposni kertjeit,
vérrel bemocskolni harmatos virágát,
nevetve feldúrni népe boldogságát. -
- Amerre elmennek, véres lesz a harmat,
a víz keseredik, merre elhaladnak,
elhervad a mező estétől-reggelig -
mögöttük bánatból vihar kerekedik.
- Miért mentek arra, kinek parancsara?
- Megyünk mi, megyünk mi Truman úr szavára,
Truman úr kellető mézes beszédére,
mézes beszédének járunk a végére:
beszélte, hogy Szöul kincses városába
aranyat rakhatunk a kenyeres zsákba,
este szöuli szép lányt ölelhetünk,
kedvünkre ihatunk, kedvünkre ölhetünk. -
Forduljatok vissza gyilkos nagylegények,
ahányan csak vagytok, vissza sohse tértek!
Bizony nem öltök ti egykedvűn, nevetve,
minden gyilkosoknak elmegy ott a kedve,
vízkent ihatjátok véretek pirossát,
borként társaitok földre hulló vérét,
léptek egyet: rátok rohannak a hegyek,
a hegyen őrtálló haragos emberek,
második lépésnél csóvaként lobogtok,
a tűz összeéget, mikor csóvát dobtok,
mikor csóvát dobtok Szöul városára,
Szöul városára, Truman parancsára. -
Első lépésüknél felzúgtak a hegyek,
pusztították őket haragos fegyverek,
másik lépésüknél csóvaként lobogtak,
a tűzbe pusztultak, mikor csóvát dobtak;
a harmadik lépést most dobogja lábuk:
egy nép haragja vág villámként reájuk. -
Anyjuk sirathatja, fiuk keresheti,
sírjukat soha meg senki nem lelheti. -
Truman úr ablaka reggelig világos,
gyilkos Truman úrnak gyilkos gondja számos,
Sztálingrád árnyéka hajlik ablakába,
számos nép haragos szava zúg szavába;
hiába mosakszik, arca, keze véres,
tenger azt lemosni nem lesz elégséges. -
- Mosd el, tenger, mosd el véres lába nyomát,
építsd fel Korea, Szöul szép városát!
Népek! Fékezzétek a gyilkosok hadat,
tanulják meg végre a népek igazat:
ki mások kenyeret akarja ebedül,
szolgáljon a testével a halaknak étkül,
ki vérrel mocskolná életünk virágát:
mocskos ronda vére adja meg az árát!
*
Csohány Gabriella:
TITO
1
Bemocskoltad az Adria
kéken sugárzó bársonyát,
felégetted a Dalmát földön
a legédesebb fügefát;
amerre jársz, farkasok járnak,
pofájuk vérrel itatott,
amerre jársz, - sűrű sötét van,
elfordulnak a csillagok.
Az öregek szívében bánat,
reszketve fonnyad tört kezük,
a csecsemők kerek szeméből
az éhhalál rémsége süt. -
Ha csak mozdulsz, már sokasodnak
az árnyékok, a temetők,
s minden sír után szolgamódra
hajolsz meg Trumanék előtt.
2
Hiába adtad hóhérkézre
Göröghon hős fiait,
hiába tépnéd, taposnád szét
Sztálin szépséges szavait,
hiába gyűröd mély zsebedbe
Trumanék véres aranyát:
minden lépésed számontartják
a megcsalatott hős apák!
Idehallik, hogy Boszniában
már megszólaltak a hegyek,
a rohanó vizek tükrében
csillámlanak a fegyverek;
a bokrok közt, a sűrűségben
a partizándal fellobog:
parázsát szítják gyönyörködve
öklömnyi piros csillagok!...
Azt hitted, elég börtönöd van?
Azt hitted, elég lakatod?
Hitted a népek igazságát
a rácsok mögé dughatod?!
Börtönözd be az Adriát is,
s az égen minden csillagot:
a víz kitör, a csillag szárnyal,
a nép felkél és eltapos!...
A nép felkél és minden népek
ítélőszéke elítél:
mind ott leszünk, kik harcban állunk
a békéért, az életért!
- Hiába hazudsz, izzadsz, ágálsz,
rajtad már semmi sem segít. -
Nézd! A népek karéjban állnak!
Nézzed a népek szemeit!
*
Szilágyi György:
MEMENTÓ
Azon az őszön, Szamuely elvtárs,
mikor ránkzúdult a szennyes ár:
naponta százszor gondoltam magára,
azt hittem, mindennek vége már...
Hogy is mondjam el, Szamuely elvtárs,
arcomra a szégyen vet tüzet;
a fehér horda már zászlónk taposta,
és nem adtak rájuk sortüzet!
Nem volt elég fegyver a munkásság kezében!
Elfeledték, mit mondott Lenin...
(Volt tábornok, ki egyetemet végzett,
de nem esett túl az elemin...)
Míg vastapsok dörögtek szerteszéjjel,
a fehérterror már itt lapult,
de tizenkilenc minden tanulsága
sok elvakult agyban megfakult...
A hadak élén, hej, ha Ön áll akkor!
Nem lett volna céltalan vita....
Hiszen az Ön nevének hallatára
még ma is reszket sok bandita...
Ön tudta volna, hogy az árulónak
és annak, ki ránk emel kezet,
a sorsa harcban: - kérlelhetetlenül -
enyhébb a halálnál nem lehet!
De nem így történt, és zuhantunk tovább,
már-már elsöpört a fergeteg,
mikor védő kart nyújtott felénk Lenin
népe és a vöröshadsereg
együtt harcolva legjobb fiainkkal,
a hordát nyílt harcban verte szét,
s Attila rímeit testvéri tankok
dübörögték újra szerteszét...
Azóta rend van, Szamuely elvtárs.
Egységes és szervezett a párt,
és csillagunk megújult fénye mellett
párt és nép egymásra rátalált!
Oly jólesett ezt elbeszélni Önnek,
ki sosem volt bűnre csalható
(bár effajta beszéd költők ajkáról
manapság ritkán hallható...)
Mégse titkolom, hogy már régi vágyam:
- s remélem, hogy nem marad remény -
az Ön alakját ércbe öntve látni
a főváros egyik szép terén...
Egyszerűen, csak úgy nyűtt bőrkabátban,
mentesen minden cicomától,
s a talapzaton csupán ennyi álljon:
népbiztos, szónok, agitátor.
(1958)
*
Révai József: Tizenegyedik ige
Halált vonítottatok már első szemrebbenésemkor és azóta folyást!
Emberségem a butaságba ágyaztátok!
A televény föld biztonságát megingattátok alattam.
Hát dögölj meg első tanítóm!
Aki mondtad: kenyérrel dobjak vissza!
Dögölj meg apám!
Aki mondtad: te is fulladj hisz én is fulladtam.
Dögölj meg anyám!
Aki mondtad: az életem a zúzott szüzességed köszönése legyen.
Hát köszönet! köszönet! köszönet!
Hála, hogy a véretektől nyavalyás véremmel az értelemig rúgtam szét a hurkot.
Köszönet ok és okozat véletlenjének, hogy felemásul mégis az életünk szabadját rójjuk.
És azt a jót választjuk, ami magunknak is jó!
És azzal az asszonnyal szeretkezünk, akit megkívántunk!
És jaj! aki a horizont lehetőségeit a semmiig ringatja előlünk.
Mert tudjuk már: megdöglünk, ha hiszünk.
Jaj, láttuk hogy apánk a dögünkön új szajhákkal takarózik.
Jaj, láttuk anyánk vérünkkel szeszelt nászát új hímekkel.
Jaj, megtanultuk: magunk vagyunk a magunk karói -
és melegház és szeretet, tanítók és apák jósága üszök a jónak.
Már tereket akarunk, ahol a szabad levegővel pányvázatlan összeborulhassunk.
Minden megváltás kárhozottjai: elhivattunk végre is visszaütni, akár apánkat meg anyánkat gyilkolni
és vérünket vérrel hegeszteni könyörtelen örömmel.
*
Eörsi István:
Sztálin.
A Betegség Híre. Az volt a legiszonyúbb,
Hogy elvesztette a szót és öntudatát,
ki a világon a legtöbb igazságot beszélte,
arra borul a némaság,
ki a világról legtöbbet tud, most önmagát
sem ismeri --- fekszik mozdulatlanul.
Remény az agya, remény száll feléje
s egyszerre az is a semmibe húll...
Kés Hasít így a húsba, a rádió szinte üvöltött,
vagy csak én hallottam úgy? nem, hisz
az éter megtelt a torlódó fájdalom nehezével
gyásszal teli drótok jajszava nyöszörgött,
zörgött sa csupasz fa ága a szélben,
de a sok hang és zörej,
nem akart szóvá összeállni mégsem, a hírt
akarata ellen jajongva cipelte mind...
a házakra leszálltak a fekete vásznak,
tépett madarak szárnyai, verődve verődtek,
alattuk emberek jártak, amott egy idősebb
férfi rángó arcai közt tévedezve, nehezen
gurúlt a könnycsepp...
nem hunytam le a szemem,
bennem is fénylő csillám remegett,
egymás felé tartott tükrök az arcok,
melyekben magára ismert a kínlódó szeretet...
Egyszerre agyamba nyomúlt a képe fekete
keretben, arca minden vonását ismerem,
de így mégis az egész annyira ismeretlen,
hogy elszorul a szó, nem is tudom, hogy
ezerszeresen megnő a szeretet a gyász lencséjén
keresztül... csak most, hogy nézem az arcát,
mely sohasem rezdül aztán mosolyra száját,
mely nem nyílik szóra, nem szívja pipáját...
és mégis régikép ez... újra látom,
kisüt a keretből, szinte már kilép.
Ő maradt az élet, érzem tekintetét, arcomra száll,
majd végighullámzik az elárvúlt világon...
Mimindent vesztettünk örökre el...
gyár volt az agya jelen és jövő számára
szakadatlan termelő --- többé ez a gyár
nem munkál soha már --- mert elmosta a vér,
lerombolta a halál...
De termékeit nem rontja az idő, vésd mind az
eszedbe, szívd a szivedbe, hordozza véred,
s ahogy lángra lobog, vílágítson legbensőbb
rejtekeidbe, hogy még azt is megértsed,
amit Ő már nem alkotott...
A gondot , a munkát sose hűlt hitét, harcát,
hagyta reád, világ, dolgos ezernyi nép,
az Ö biztató szavát őrzi és adja gyászában is
a Párt tovább...sebek verdeső lobogók, feketék,
könnycsepp, mely vöröslő szemekben ég,
gyásznapok, halálig felejthetetlenek, de mind
nem elég --- nőnünk kell emberiség, hogy közösen
betölthessük helyét, az égbemerendő rettenetes
ürt, hogy jól használjuk, izmainkba gyűlt,
ölelő, sújtó roppant erejét...
*
Nincsenek megjegyzések:
Új megjegyzések írására nincs lehetőség.