2010. január 31., vasárnap

Havazik

Cseh Tamás

Első nap ,félelemmel vegyes izgalommal ment a Debreceni Kereskedelmi Középiskolába két fiatal lányka .Padtársnak választották egymást és ebből a találkozásból életre szóló ,szeretetteljes,önzetlen barátság született. 1927-et írtak akkor.

Tamás Édesanyja és az én Édesanyám volt a két kislány.

Érettségi után meigérték egymásnak,hogy a második gyermekük keresztgyerek lesz . Így lettem én Tamás édesanyjának keresztgyermeke,pár évvel később Tamás, Édesanyámék keresztfia. Így lettünk mi kereszttestvérek.

Tamásék Tordason,majd Budapesten éltek.

Mi, Édesapám intézősége ( Nagyváradi Káptalan intézője volt) miatt vagy 8 helyen laktunk,mindig költöznünk kellett.
Mi gyerekek a változatosságot láttuk csak,fájlaltuk otthagyni új és új iskolatársainkat ,kialakulóban lévő barátságainkat. A különböző megyéket járva szókincsünk sokat gazdagodott.

Nyaranta Tamás és unokatestvéreink nálunk nyaraltak a végtelen türelmű és szeretetű Édesanyánknál és Édesapánknál, az új és újabb tanyákon,falukban. ( Kérdezte is Tamás mint kisfiú : Jó helyre költöztetek?) Én viszont Tamáséknál nyaraltam. Drága kersztanyáméknál ,aki nekem is a legjobb barátom lett a későbbiekben. Vidám nyaraink voltak.
Erdőket,mezőket jártunk, jó játékokat eszeltünk ki.
Felnőtt korunkban jó barátok,jó testvérek lettünk.
Nagyon jó keresztszülő jutott mindkettőnknek!
Tamás útját , sikereit figyelemmel kísértük.

Betegségéről döbbenten értesültünk. Hősiesen küzdötte végig,türelemmel és reménykedve. Látogatásainkkor tőle kaptunk energiát,magunkkal hoztuk derűjét, hősiességét. (Törőcsik Mari szavaival jan.22-én): „Tamás azok közé tartozik akit halálunkig a szívünkben hordunk.”
Ha még jobban megakarjátok Őt ismerni
hallgassátok Tamás és Berményi dalait.
(Kedvenceim a sok közül: Csönded vagyok,Jobbik részem,Kamasz, Légy ma gyerek, Filmzene, Megyek az utcán) Olvassátok el : Cseh Tamás Bérces László beszélgető könyvét ( ez a könyv címe) , a betegsége alatt készült, még jobban megismeritek Tamást.

2010 ,január 22-én ,a Kultúra napján volt Cseh Tamás emléknapja a Bárka színházban. Sok kedves baráttól hangzottak el szebbnél szebb dalok. Kedves megemlékező szavak. Este 7 –től negyed 1-ig tartott. Az idő észrevétlenül szaladt el.

Befejezésképpen Tamás szavait hallottuk:” Az élet csoda. Minden távozó idős ember tudja ezt. Akármilyen nehéz élete volt is valakinek,ha belül nem csordul túl a méreg és a gonoszság,akkor tudnia kell,az élet maga a csoda.
Lüktető bizsergés,ami a bogarakban,a fákban,bennünk ott motoz,és akárhogy csúsztunk, másztunk,bukdácsoltunk,ezt kell,hogy érezzük. Káprázat. Igen káprázat. Nem tudhatom persze,hogy akit a balsors egész életében üldöz,az így köszön-e el,de én igen.
Kalapot emelek az élet előtt,és odaát elhencegek vele. És ha azok ott olyan lények,hogy van módjuk élni,hát én rábeszélem őket,próbálják meg, megéri.
Nemcsak saját sorsomra gondolok,hanem mindannyiunkéra. Ahogy tápászkodtunk,együtt mozdultunk,özönlöttünk, bele a háborúba,és ki onnét,fogcsikorgatva elkezdtünk és újrakezdtünk,és eufóriában nyargaltunk,és belegázoltunk most a pénzbe,és ahogy a nyáj most elveszetten csörömpöl,térdig jár a pénztengerben,és hiába,még mindig szép,még így is szép. Káprázat az élet öregem.”

Makrainé Báldy Judit (matematika - fizika tanár)

Egy pentaton dal (kirgiz)

2010. január 30., szombat

Makray Imre énekel

*** Zsoltár - Mint a szép híves patakra ***

(Sajnos ebbe a blogba nem lehet hang file-okat feltölteni csak fotókat és videókat, úgyhogy átkonvertáltuk az mp3 hang file-t videó file-á, így meg tudjátok hallgatni)

Makray Imre énekel

*** Debrecennek van ***

(Sajnos ebbe a blogba nem lehet hang file-okat feltölteni csak fotókat és videókat, úgyhogy átkonvertáltuk az mp3 hang file-t videó file-á, így meg tudjátok hallgatni)


Makray Imre énekel

*** Debrecenbe kéne menni ***


(Sajnos ebbe a blogba nem lehet hang file-okat feltölteni csak fotókat és videókat, úgyhogy átkonvertáltuk az mp3 hang file-t videó file-á, így meg tudjátok hallgatni)

Makray Imre szarvasbőgést utánoz a Börzsönyben (video)

2010. január 26., kedd

Szemelvények Gyurcsány HAZUGSÁGBESZÉDÉBŐL

Lacikám! Itt küldök egy blogba való szállóige-csokrot, ha úgy gondolod... ez is mehet. Íme: Szemelvények Gyurcsány —néhai magyar min. elnök zártkörű pártgyűlésen elhangzott, s onnét kiszivárgott HAZUGSÁGBESZÉDÉBŐL: (Amely —a hónapokon át elhúzódóan kitartó Gyurcsány takarodj! tüntetések nyomában Gy. lemondását eredményezte)


„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert ELKÚRTUK. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan VÉGIGHAZUDTUK AZ UTOLSÓ MÁSFÉL-KÉT ÉVET. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szoc. Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként NEM CSINÁLTUNK SEMMIT NÉGY ÉVIG. Semmit. Nem tudok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy A SZARBÓL visszahoztuk a kormányzást a végére.. Semmit.
Veres Janinak (a pénzügyminiszternek) igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége , meg TRÜKKÖK SZÁZAI, amiről nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.És persze még gondolkozhatunk még nagyon sokáig,meg KIBASZOTT sok elemzést el lehet végezni...
Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött:visszadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. HOGY NEM KELL LEHAAJTANI A FEJÉT EBBEN A KURVA ORSZÁGBAN. Hogy nem kell BESZARNI Orbán Viktortól, meg a gobboldaltól, és tanulja meg magát nem őhozzájuk mérni, hanem a világhoz.
Majdnem BELEDÖGLÖTTEM, hogy másfél évig úgy kellett tenni, MINT HOGYHA KORMÁNYOZTUNK VOLNA. E helyett HAZUDTUNK REGGEL, ÉJJEL MEG ESTE.
Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok gyerekek, igen, lesznek. Lesznek tüntetések, lesznek. „Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek”

Imi

2010. január 24., vasárnap

Egy Rendszer menlevele

Kedves Laci!
Nekem ez a blog kínaiul van. Nem tudom milyen formában lehet itt írást elhelyezni. Az a helyzet, hogy "Odüsszeusz" hozott egy írást, amit velem szeretne felrakni a Piacutcai blogra. Szerintem nincs jogosultságom, ezért elküldöm neked. Az a kérése, hogy a szerző Odüsszeusz legyen. (?) Itt az írás:
Üdvözlettel, Pista
-----------------
Egy Rendszer menlevele


Ha Petőfi modorában kezdeném a Balassagyarmatra való emlékezésemet, így kezdeném: ez a város volt, ahol először tanítottam, ahol először voltam szerelmes és itt ítéltek el először és itt ültem börtönben.
Persze ez a felsorolás éppúgy hiányos lenne, mint ahogy tendenciózus, mert sok minden mást itt csináltam először, és az élet még következményeiben sem szelektálja ilyen hatásosan külön a velünk történteket.
Ha most mégis az ítélettel és a börtönnel kapcsolatos élményeket veszem előre, azért teszem, mert aránylag ritkán kérnek meg, hogy beszéljek erről. A környezetem – és ezen, társadalmi környezetet is értek – még ma is tapintatosan kerüli ezt a témát, mintha valami kényes területet érintene, amiről nekem is jobb, ha nem beszélek. Bár nem tabu ez már, de a divat még mindig nem azt jelenti, hogy őszintén és mély érdeklődéssel, érdek és haszon nélkül kívánunk elbeszélgetni erről a kérdésről. Életemnek és történelmünknek erről a nyomasztóan felemelő, sorsformáló és kisiklató eseményéről.
Pedig jó lenne hangulatos estéken vagy nyugodtabb délutánokon akár egy üveg bor mellett is elbeszélgetni róla, ahogy a régi frontot járt katonák is elbeszélgettek lövészárok vagy hadifogság élményeikről.
Felért ugyanis ez is egy fronttal, volt benne fogság és poloska is, jöttek hírek a Holtak házából is, és nagyon sokunknak az államvizsga után korszerű záradéka lett az egyetemi éveknek.
Az első felismerésem az volt, hogy terjedelmes időkre szóló – talán végérvényes – szakadékot támasztott köztem és az el nem ítéltek között.
Hogy miért? mert belőlünk, elítéltekből bűnbakot csinált a Rendszer, és ezt a ránk kiosztott bűnbak szerepet az ítéletből kimaradottak hálásan vagy meghunyászkodva, vagy megfélemlítve elfogadták. És bármilyen különösen hangzik, ez az ítélet menlevelet adott a Kádár rendszer 30 évéhez.
Komolyak lehettek ott a bűnök – sugalmazta ez a megtorlás sorozat a kimaradtakban és túlélőkben –, ahol ennyi embert kellett kivégezni, ahol ennyi embert kellett elítélni, és utána még évtizedekig nyilvántartani, avagy féken tartani.
A milliárdos sikkasztásokat vagy pénzügyi ²tévedéseket² jóval nehezebb tetten érni és leleplezni, mint a jelentéktelenebb értékhatárok között mozgó lopásokat vagy visszaéléseket.
A mi elítélésünk tehát hozzájárult a Rendszer stabilizálódásához és az el nem ítéltek konszolidálódásához.
Ti csak ingadoztatok vagy megtévedtetek, de ők bűnt követtek el: Pártunk és kormányunk és a Népköztársaság ellen.
Ti megőriztétek a ²józanságnak² azt a mértékét, amire a Rendszernek feltétlenül szüksége van, és amire építeni is akar.
És ami a legfontosabb, kimondod-e a történtekre azt, hogy ellenforradalom, ezt a liturgikussá kanonizált szót, és ráütöd-e a résztvevőire az ellenforradalmár pecsétjét, mert ha kimondtad, beilleszkedtél és létezhetsz, ha nem, térdre kényszerülsz, megaláztatol, de semmiképpen nem lesz részed abban a játékban, amit társadalmi közéletnek vagy államilag jóváhagyott boldogulásnak neveznek.
A másik nagy és lélekbe markoló tanulság pedig az volt, hogy az én eszmei lelkesedésemnek, ami Rousseau-tól Adyig ott volt a levegőben a nép szuverenitásról, az elnyomottak és senkik jogot és igazságot követeléséről, aminek bizonyos elemeit én is magamévá tettem, ebben a Rendszerben már semmi hasznát nem fogom venni, mert ennek a Rendszernek nem a történelemből és a nép sorsából támadt eszmékre van szüksége, hanem bürokratákra, hivatásos ²elkötelezettekre², mindenre elszánt ideológiai bűnözőkre.
Le kellett szűrnöm a fájdalmas tanulságot, hogy ebben a Rendszerben már nem lesz kikkel együtt lelkesedni, mert az eszme-hívők elestek az utcai harcokban vagy elföldeltettek a 301-es parcellában, a határozottabbak elhagyták az országot, a maradék pedig ott ül szétszórva az ország börtöneiben.
És el kellett jutni a legjózanabb elidegenülésig, hogy ami ennek az Apparátusnak, avagy Rendszernek a kezéből jön, legyen az, jutalom vagy elismerés, ösztöndíj vagy továbbképzés, de még inkább bármilyen karrier, legyen az világi, egyházi, művészi vagy szakmai, az égető, mint Nessus vére és hazug és fertőző.
Fájdalmas felismerés volt ez, hiszen az ²átlagember², a ²kisember², akit nem vesznek pártfogásukba államférfiak vagy dinasztiák, szeretne ráhangolódni az élete útjára kivetülő hivatalosan is létező Államra.
De ezzel az ítélettel ennek a hűséges, alattvalói törekvésnek egyszer és mindenkorra befellegzett.
A ²nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám² eltökéltsége és a ²szertenézett s nem lelé honját a hazában² üldözöttsége szakadt velem együtt ezrekre-százezrekre az országban. Mert amit itt Apánknak neveztek az, nekünk hóhérunk lett, és amit istenítettek és ami előtt leborultak, az a magát naponta heroizáló és pontifikáló Párt volt, és amit hazának neveztek, az a befutottak és asszimiláltak vadászberkévé vált.
Ez a Rendszer kitagadta magából, mint testidegen anyagot a megújulásért küzdőket, az eszme valamikori naiv vagy tudatos rajongóit, kitagadta az emberszabásúakat, és így számunkra se maradt hátra más, mint kitagadni ezt a Rendszert a törvényes és illetékes, szükséges és hiteles Rendszerek rendszeréből.
Ezáltal elveszítette azt a bizalmat, ami a Felettes-énnek, a hasznos Hivatalnak, a Törvénynek és a gondviselő Államnak bármely más közönséges normális államban kijár.
Napok, hónapok, évek kérdése volt, hogy hullafoltos vegetálása után a teljes felbomlás mikor következik be.
Részemről csak hálás lehetek a Sorsnak (természetesen nem az ítéletben bármilyen mértékben asszisztáló szereplőknek), hogy ezzel az ítélettel közelebb juttatott ehhez a felismeréshez, ehhez az új világnézethez.

Odüsszeusz

2010. január 12., kedd

"DEBRECENI HITVALLÁSOK" /1956-'68/ c. verskötetemből nehány vers:

REMÉNYTELENÜL...


Szomorúan csillog a sár

Sötét'lilán ragyog reám

És csak esik, csurog, csepeg.


Napjaink meg telnek-múlnak,

Szörnyűséges szomorúak:

MÚLATJUK a homokórát.


El is felejtjük ma'holnap

Hogy nézel ki felkelő Nap,

Kint a szabad'ég alatt.


Szűkös tégla'börtönökbe

Különít egy jobb időre

Ez a síkos időjárás.


Szeretnénk pedig szárnylni,

De nem lehet:

„Nem lehet, mert könyörtelen
Elhatárol nagy keményen
Embervoltunk: Időnk-terünk.

Egyet lehet csak unásig:
Várni, tűrni MÁS világig,
Hol nem lesz sár: tér és idő.

Egykedvűen ragyog a sár...
Kékes gyöngyben gyöngyöznek már
Járdák, utak és ereszek.”
/’56 őszén/

POST’FINALE

Ki szelet gyűjt, vihart arat:
Nagy ejtésű szárnyakat kap
Hullani.

A vér piros, a tűz piros:
Vigyázzatok, ne játszatok
— Közmondás.

Kicsi tüzek, pici füstök!
Semmi-ködöknek örülök
Dacolva.

Éjféltájon hold’fehér SZEM!
Túlfeszített idegemmel
Ámulok.

Kopott’képű deklasszáltak;
Krisztus’jóság példatárak,
Kegyelem.

Ingyen kaptuk ingyért adjuk:
Csodát láttunk, hát fakasztunk
Másoknak.


OKTALANSÁGOK

Csodálatos minden ember
Ha felszítja szerelemmel
—csipkebokor lángnyelvekkel—
E hamuzó világot.

BARNA SORSOM

Liliomszál hattyúnyaka,
F*e*h*é*r*s*z*i*r*m*ú álma
Kristálytisztán ring a tópart
Avar*illatába’

Fel-felröppen s hull a levél
Néma’fényű tóra,
Zajos a csönd, dalol a táj
Méla parlandóba’

Ember’mentes, zörejtelen
Bús akkordja barna,
Én érzem csak (más nem hallja)
Bánat’folyóm zúgja.

Ezüst*könnyem: könnyű vérem
Hull ’’... ,, a l”i”l”i”o”m”r”a
Barna sorsom, ember’arcom
Visszahull a porba.

VERS
Ha a világ nagyon sújt,
Versbe’ lelek egyensúlyt.

AZ ÍRÁS ÖRÖMEI
Írni, sírni egyre’megy:
Nem bírod a feszültséget.
S hátha meghallgatnak —vígasztalom magam;
Hátha kinevetnek s tovább feszítenek
Egésze a keresztig:
Végkimerülésig.

VÉLETLEN SZERENCSE

Életem a nagy SIKERTŐL,
A lelkem csak tőlem függ;
Testem: szerencsés véletlen,
Biztosunk: a halálunk.


VAN-talan Világom

1./ MA-költőkhöz/
MA-ütközött zúzott fejjel
Gondolom, hogy
Nem burjánzik
—miként az a Ma’költőknél—
Rákos folyamattá dalom.

2./hallgatózom/
Bogár*néző szemeimmel
Csellózok egy csöpp semmivel,
S tömör csöndből kimozdulnak
Gyanta’fényes földrögök.

3. /”CSÁSZ!”/
Ég és Föld közt őgyelegtem,
Se itt, se ott nem kellettem,
Szőke idő káoszába
Bánat*rögöt illesztettem.
És VAN-talan világomat
VÉR*parazsak gyújtották föl
A vérszegény türelem’rét
F,e,h,é,r,s,z,a,g,ú fövenyén.

4./k-INRI-m játszma/
Élni —ez az álmok-álma—
Írni —ez a netovábbja.
E két eszmét köll kiírni
Mielőtt még jő a k-INRI.

CSENDÉLET...majonézzel

A Napkorong hüllő*szeme
—penészgombás citromszelet—
Tréflit evett...
S hánykódik egy t*e*j*b*e*g*r*i*z*e*s égboltközeg
Fehérnyelvű f”ü”r”t”j”e”i”n

2010. január 10., vasárnap

Minden megtér a kezdeteihez

"Minden megtér a kezdeteihez", mondja a bibliai szöveg - s mi, akik 1956-ban búcsút mondtunk Magyarországnak, nem hittük, hogy a bibliai igazságot saját életünkkel kell majd igazolni. A "megtérésnek" különféle formái is lettek - erre sem gondoltunk: egyesek már sohasem térnek vissza, mások "visszatértek" - s rájöttek, hogy "nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni", s így vagy úgy csalódtak, ismét mások csak lélekben térnek vissza.

Viszont, akik még itt vagyunk, szeretnénk ezt a blog által nyújtott alkalmat megragadni, hogy elmondjuk egymásnak, hogy mi történt velünk - mit csináltunk, milyen óceánokon gázoltunk át, milyen poklokat és mennyországokat jártunk meg. Háry Jánoskodás? Lehet - de inkább - annak az igazolása, hogy a "vér nem válik vízzé", hogy aki az Eötvös utcában született, vagy a Piac utcán járt évekig, s onnan fordult le a Zenedébe, a hegedűórákra Z. Csanak Máriához, avagy a Refiben volt diák nyolc évig, s a Náci bácsi vallásóráin a "kínai negyedbe" ültették, mert az "Egyháztan" könyvének a címlapját gondos firkálással átköltötte "Fegyháztan"-ra - annak el kell még egyszer Debrecenbe jönni, hogy meglássa a Kollégiumot, a Nagytemplomot, s elmondhassa még egyszer: " Nagyerdő és Egyetem, Ez a város Debrecen".

Itt nem csak a fizikai városra gondolunk - hanem inkább a "mennyei Debrecenre" (mint ahogy régebben beszéltek a "Mennyei Jeruzsálemről") - fiatalságunk, eszméink, szerelmeink, csalódásaink mennyei mására. Ezért kérünk mindenkit - akár debreceni, akár ajkai, keszthelyi, vagy budapesti - de lehet Los Angeles-i, vagy leveretti is - írjatok, küldjetek képeket, rajzoljatok, énekeljetek (a You Tube-on például), vagy mondjátok el, hogy mi történt az életetekkel, mit csináltatok, mi hozott nektek örömet, milyen bánat sújtott le rátok, mire vagytok büszkék, és mit reméltek. Minek? Hogy behozzuk azt az 50, vagy még több évet, mióta nem láttuk egymást, nem hallottuk egymás szavát, nem élveztük együtt az életet.

2010. január 8., péntek

Sziasztok, Imi vagyok Pestrol!
Sziasztok'
PIAC UTCA



Már öregek vagyunk, és elgondolkodtunk azon, hogy fiatal korunkban hol tudtunk találkozni egymással. Mi volt a kedvenc helyünk. Hova szerettünk menni iskola után. Mit adott nekünk a Város, mit kínált nekünk a Város, hogy jól érezzük magunkat. Ez a háború utáni években volt. Még romok is voltak néhol. Zsebünk, a gyomrunk üres volt, de ahol mindig jól éreztük magunkat, és mindig találtunk barátokat, és ahol mindig elfelejtettük bajainkat, vagy ahol éppen meg tudtuk beszélni a problémáinkat, az a Piac utca volt.
A Piac utca olyan volt, mit egy óriási klub. És megvolt az állandó közönsége, akik fenn szoktak lenni bizonyos időpontban. Más iskolák diákjai is ismerősünkké lettek. Volt, akiket ismeretlenül is utáltunk, a nagyképű keristákat. Akik összetartoztak, azok megtalálták egymást. Erre pompás füttyjelünk volt, a "Ha bemegyek a csárdába magamat mulatni" kezdősora. Akkoriban még csend volt nagyjából a Piac utcán, elzúgott egy-egy villamos, vagy egy konflis, és a füttyszó messze hallott. Ha valaki végigfütyülte a Piac utcát, a végére 15-20-an is összejöhettünk, akik ehhez a füttyhöz tartoztunk, és mindent megbeszéltünk. Csúfolódtunk, és nevettünk. Nehogy azt higgye valaki, hogy az utca gyerekei voltunk, ezek csak a lógás pillanatai voltak. Az iskolánkon kívül különböző helyeken töltöttük a délutánt. Voltak, akik a KIE-be jártak bibliaórára, táncot, éneket tanulni a Magyar-Román Társaságba, vagy énekelni a Csenki kórusba, Zenedébe, tánciskolába a Schaffékhoz, de a klub a Piac utca volt.
A Piac utca nem a szerelmesek találkahelye volt, arra ott volt a Déri tér, csöndes, és sötét.
Aki úgy érzi, hogy sétált valaha a konflisos, csengetős sárga villamosos Piac utcán, ismerte a Művész urat, az Öreg Kossuthot, Jóskát és a fehér ruhás Menyasszonyt, és jelentett neki valamit a Piac utca, írjon nekünk. Írja meg, hova vezetett innen az útja.
A fiatalok pedig írják meg nekünk, hogy nekik hol van most a Piac utcájuk, hol tudnak összejönni, kik az ő különceik. Hol szövődnek barátságok manapság, kíváncsiak vagyunk, és talán valaki más is kíváncsi rá, hogy hol találhat barátokra.