Egy Rendszer menlevele

Kedves Laci!
Nekem ez a blog kínaiul van. Nem tudom milyen formában lehet itt írást elhelyezni. Az a helyzet, hogy "Odüsszeusz" hozott egy írást, amit velem szeretne felrakni a Piacutcai blogra. Szerintem nincs jogosultságom, ezért elküldöm neked. Az a kérése, hogy a szerző Odüsszeusz legyen. (?) Itt az írás:
Üdvözlettel, Pista
-----------------
Egy Rendszer menlevele

Ha Petőfi modorában kezdeném a Balassagyarmatra való emlékezésemet, így kezdeném: ez a város volt, ahol először tanítottam, ahol először voltam szerelmes és itt ítéltek el először és itt ültem börtönben.

Persze ez a felsorolás éppúgy hiányos lenne, mint ahogy tendenciózus, mert sok minden mást itt csináltam először, és az élet még következményeiben sem szelektálja ilyen hatásosan külön a velünk történteket.

Ha most mégis az ítélettel és a börtönnel kapcsolatos élményeket veszem előre, azért teszem, mert aránylag ritkán kérnek meg, hogy beszéljek erről. A környezetem – és ezen, társadalmi környezetet is értek – még ma is tapintatosan kerüli ezt a témát, mintha valami kényes területet érintene, amiről nekem is jobb, ha nem beszélek. Bár nem tabu ez már, de a divat még mindig nem azt jelenti, hogy őszintén és mély érdeklődéssel, érdek és haszon nélkül kívánunk elbeszélgetni erről a kérdésről. Életemnek és történelmünknek erről a nyomasztóan felemelő, sorsformáló és kisiklató eseményéről.

Pedig jó lenne hangulatos estéken vagy nyugodtabb délutánokon akár egy üveg bor mellett is elbeszélgetni róla, ahogy a régi frontot járt katonák is elbeszélgettek lövészárok vagy hadifogság élményeikről.

Felért ugyanis ez is egy fronttal, volt benne fogság és poloska is, jöttek hírek a Holtak házából is, és nagyon sokunknak az államvizsga után korszerű záradéka lett az egyetemi éveknek.

Az első felismerésem az volt, hogy terjedelmes időkre szóló – talán végérvényes – szakadékot támasztott köztem és az el nem ítéltek között.

Hogy miért? mert belőlünk, elítéltekből bűnbakot csinált a Rendszer, és ezt a ránk kiosztott bűnbak szerepet az ítéletből kimaradottak hálásan vagy meghunyászkodva, vagy megfélemlítve elfogadták. És bármilyen különösen hangzik, ez az ítélet menlevelet adott a Kádár rendszer 30 évéhez.

Komolyak lehettek ott a bűnök – sugalmazta ez a megtorlás sorozat a kimaradtakban és túlélőkben –, ahol ennyi embert kellett kivégezni, ahol ennyi embert kellett elítélni, és utána még évtizedekig nyilvántartani, avagy féken tartani.

A milliárdos sikkasztásokat vagy pénzügyi ²tévedéseket² jóval nehezebb tetten érni és leleplezni, mint a jelentéktelenebb értékhatárok között mozgó lopásokat vagy visszaéléseket.

A mi elítélésünk tehát hozzájárult a Rendszer stabilizálódásához és az el nem ítéltek konszolidálódásához.

Ti csak ingadoztatok vagy megtévedtetek, de ők bűnt követtek el: Pártunk és kormányunk és a Népköztársaság ellen.

Ti megőriztétek a ²józanságnak² azt a mértékét, amire a Rendszernek feltétlenül szüksége van, és amire építeni is akar.

És ami a legfontosabb, kimondod-e a történtekre azt, hogy ellenforradalom, ezt a liturgikussá kanonizált szót, és ráütöd-e a résztvevőire az ellenforradalmár pecsétjét, mert ha kimondtad, beilleszkedtél és létezhetsz, ha nem, térdre kényszerülsz, megaláztatol, de semmiképpen nem lesz részed abban a játékban, amit társadalmi közéletnek vagy államilag jóváhagyott boldogulásnak neveznek.

A másik nagy és lélekbe markoló tanulság pedig az volt, hogy az én eszmei lelkesedésemnek, ami Rousseau-tól Adyig ott volt a levegőben a nép szuverenitásról, az elnyomottak és senkik jogot és igazságot követeléséről, aminek bizonyos elemeit én is magamévá tettem, ebben a Rendszerben már semmi hasznát nem fogom venni, mert ennek a Rendszernek nem a történelemből és a nép sorsából támadt eszmékre van szüksége, hanem bürokratákra, hivatásos ²elkötelezettekre², mindenre elszánt ideológiai bűnözőkre.

Le kellett szűrnöm a fájdalmas tanulságot, hogy ebben a Rendszerben már nem lesz kikkel együtt lelkesedni, mert az eszme-hívők elestek az utcai harcokban vagy elföldeltettek a 301-es parcellában, a határozottabbak elhagyták az országot, a maradék pedig ott ül szétszórva az ország börtöneiben.

És el kellett jutni a legjózanabb elidegenülésig, hogy ami ennek az Apparátusnak, avagy Rendszernek a kezéből jön, legyen az, jutalom vagy elismerés, ösztöndíj vagy továbbképzés, de még inkább bármilyen karrier, legyen az világi, egyházi, művészi vagy szakmai, az égető, mint Nessus vére és hazug és fertőző.

Fájdalmas felismerés volt ez, hiszen az ²átlagember², a ²kisember², akit nem vesznek pártfogásukba államférfiak vagy dinasztiák, szeretne ráhangolódni az élete útjára kivetülő hivatalosan is létező Államra.

De ezzel az ítélettel ennek a hűséges, alattvalói törekvésnek egyszer és mindenkorra befellegzett.

A ²nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám² eltökéltsége és a ²szertenézett s nem lelé honját a hazában² üldözöttsége szakadt velem együtt ezrekre-százezrekre az országban. Mert amit itt Apánknak neveztek az, nekünk hóhérunk lett, és amit istenítettek és ami előtt leborultak, az a magát naponta heroizáló és pontifikáló Párt volt, és amit hazának neveztek, az a befutottak és asszimiláltak vadászberkévé vált.

Ez a Rendszer kitagadta magából, mint testidegen anyagot a megújulásért küzdőket, az eszme valamikori naiv vagy tudatos rajongóit, kitagadta az emberszabásúakat, és így számunkra se maradt hátra más, mint kitagadni ezt a Rendszert a törvényes és illetékes, szükséges és hiteles Rendszerek rendszeréből.

Ezáltal elveszítette azt a bizalmat, ami a Felettes-énnek, a hasznos Hivatalnak, a Törvénynek és a gondviselő Államnak bármely más közönséges normális államban kijár.

Napok, hónapok, évek kérdése volt, hogy hullafoltos vegetálása után a teljes felbomlás mikor következik be.

Részemről csak hálás lehetek a Sorsnak (természetesen nem az ítéletben bármilyen mértékben asszisztáló szereplőknek), hogy ezzel az ítélettel közelebb juttatott ehhez a felismeréshez, ehhez az új világnézethez.

Odüsszeusz