Jefroszinyja Kersznovszkaja: Barlangrajzok

A magyar olvasó előtt jól ismert Szolzsenyicin neve, de Jefroszinyja Kersznovszkaja neve kevésbé ismert, annak ellenére, hogy ő az orosz " láger-irodalom" Szolzsenicin és Varlam Salamov mellett, egy másik nagyon fontos alakja. Oroszországban is csak 1990-ben lett ismert, amikor az Ogonyok nevű hetilap leközölt, két egymás utáni számban, valami 20 rajzot (és szövegrészletet), a 680-ból. A színes ceruzával, egyszerű iskolai füzetekbe rajzolt képek bemutatták egy orosz származású nő életét, egy beszarábiai kisvárosban, elkezdve a boldog gyermekkorral, s befejezve hazatérésével egy szovjet GULAG-ból, majdnem 50 évesen, hosszú évek múltán.

A történelmi háttere az eseményeknek a hírhedt Sztálin- Ribbentrop 1939-es egyezmény, amelyik a II Világháború előzménykeképpen megosztotta Európát az akkori két nagy imperialista hatalom: a náci Németország és a sztálini Szovjetunió között. Többek között a Szovjetuniónak adván a balti államokat, s Beszarábiát, a mai nevén Moldáviát. A történet kezdete 1940, s a befejezése az 1960-as évek közepe. 1940-ben a Szovjetunió elfoglalta Beszarábiát, s megkezdődött az ország átalakítása egy szovjet állammá, s 1965-ben Kersznovszkaját szabadon bocsájtották a különféle szovjet GULAG-okból, s megengedték neki, hogy hazatérjen szülőhazájába. Otthon már csak az édesanyját találta élve, s neki mesélte el életének viszontagságait. S nem csak mesélte, hanem egy hatalmas képsorozatot hozott létre, hogy idős édesanyja vizuálisan is el tudja képzelni az elmondottakat. A képek, nem csak a mondanivalóval, de a művészetükkel is egy egyedülálló albumot képeznek. Itt ebben a blogban közlünk egy rövid ismertetőt, szöveggel és rajzokkal, de a lekicsinyített képek nem adják vissza igazán az album méltóságosan megrázó élményét. Ezért itt közlünk két képet az eredeti nagyobb formában.

Kihallgatás a börtönben.

Egyszer a tábori kórházban kapott munkát, s a reggeli munkája az volt hogy a foglyokat, akik az éjjel meghaltak, a hullaházba kivigye. A csontig kiéhezett hullákból kettőt is egyszerre a hóna alá tudott venni.

A megrázó az ábrázolásban nem csak maga a téma, hanem a művész döntése is, hogy a szöveget beiktassa a képbe, majdnem mintha egy középkori krónikáról lenne szó.Megdöbbentő az is, hogy az egyes rajzok, habár legtöbb esetben a GULAG élet brutalitását, embertelenségét mutatják be, nagyon sokszor szinte gyermekes naivsággal ábrázolják a történteket, mintegy igazolván egy amerikai történész, Hanna Arndt, a náci táborokkal kapcsolatos megjegyzését, hogy "a gonosz banális" (the banality of evil) . Éppen ezért, talán nem tévedünk, amikor azt gondoljuk, hogy a szerző maga is, a könyv címével, Barlangrajzok, ezt a primitivitást kívánta kifejezni, a kőkorból ránk maradt barlangfestményekhez hasonlóan, amiket évezredekkel későbbi nemzedékek csak körvonalaiban, homályosan tudnak talán megérteni, avagy inkább megérezni.

Az album 1990-ben jelent meg a Szovjetunióban, s a könyv kiadatásában nekem is volt egy szerény részem. A történet az Ogonyok folyóirat megjelenésével kezdődik. Akkoriban egy amerikai egyetem (University of Massachusetts) orosz nyelv és irodalom professzora voltam, (miután 1956. novemberében elmenekültem Magyarországról s így megmenekültem attól. hogy saját tapasztalatokat szerezzek a GULAG szovjet, vagy magyar formájú gyakorlatáról, de nem attól, hogy távollétemben ne ítéljenek el 15 évi börtön büntetésre), s éjjel-nappal lényegében, de a 60-as évek elejétől kezdve, mint "irodalomkritikus és professzor", nagy érdeklődéssel figyeltem a szovjet politikában s irodalomban lejátszódó fejleményeket, a hruscsovi desztalinizálási politika kacskaringós fordulatait.

A legnagyobb élmény, persze, a szovjet rendszer fokozatos elrohadása volt , a különféle leleplezések,titkok,hazugságok feltárása, ami nem egyszerre, s nem következetesen történt meg, de majdnem úgy, mint az a bizonyos mitikus Buddhista hagyma, amiről lassanként egyik héj a másik után pereg le, amíg nem marad semmi a hagymából.

Hogy hol is kezdjük? Szolzsenyicin Ivan Gyeniszovicsa, avagy Yevgenija Ginzburg Erőltetett Menete, vagy a különféle író perek Szinyavszkij és Daniel, Ginzburg, Brodszkij és a többiek, de ne hagyjuk ki magát Hruscsovot sem a Sztálin-ellenes " titkos " beszédével (amit vagy tudatosan átcsúsztattak Nyugatra, vagy egy véletlen , sikeres nyugati manőver folytán elterjesztettek a világon - ma már ki tudja ?) s ebben a folyamatban kell megérteni Kersznovszkaja albumát.Nem magát a tényeket leleplezően,azok már ismertek voltak, de mint egy emberi dokumentumot, amelyik visszhangzott az intellektuális körökben ugyanúgy, mint az egyszerű " szovjet ZEk " ek kőrében, hogy " igen ez így volt, ez az, amit átéltünk, ez az amit csináltak velünk ".

Az Ogonyok számokat végig tanulmányozván, írtam egy levelet a szerkesztőnek, V. Vigiljanszkijnak,s javasoltam neki, hogy hajlandó lennék lefordítani a könyvet angolra, s tudnék pénzt szerezni a könyv fakszimile kiadására.Ezt az ígéretet azért tudtam megtenni, mert abban az időben az egyetemen az általam létrehozott Fordi tói Irodának voltam az igazgatója, s lehetőségem volt kutatási ösztöndíjakat szerezni bizonyos , jol megérvelt tervek végrehajtására.

El tudtam képzelni, hogy a szerkesztőség levelek ezreit fogja kapni, (Vigilyanszkij később elmondta nekem, hogy a leveleket zsák számra kapták a szerkesztőségben, s hogy az én levelem véletlenül került a kezébe !) s ezért annál inkább csodálkoztam, amikor jött egy nagyon barátságos levél, hogy igen, van lehetőség a témáról tárgyalni, de jelenleg még nagyon bizonytalan, hogy hogyan és milyen körülmények között lehetne egy konkrét tervet felállítani, de minden esetre, maradjunk továbbra is kapcsolatban.Ez egy hatalmas lépés volt, a levelezést tovább folytattuk, s amikor sikerült egy ösztöndíjat szereznem a könyv kiadásának támogatására, amit természetesen közöltem Vigiljánszkival, az esélyek növekedtek.

De közben én létrehoztam egy videó filmet az Ogonyok anyagaiból. A számítógépek használata ebben az időben terjedt el nagyobb mértékben, s az egyetemeken tanfolyamokat rendeztek a számítógépes technológia használatára a humán tudományok kőrében is.Az elérhető rajzokat felvettem videóra, úgy, hogy egy mozgó kép látványát keltsék,az orosz szöveget lefordítottam angolra,s a háttérbe betettem Dina Vierny GULAG dalait,igyekeztem a Kersznovszkaja szöveget és a dalok szövegét szinkronizálni .Mind az angol, mind az orosz szövegét egy női hang olvasta fel , ahogy a képek megjelentek . ( Az orosz szöveget egy kolléga nő olvasta fel, aki maga is hasonló élettapasztalattal rendelkezett) Ez mind rákerült egy Macintosh gépre , az IBM rendszerű gépek még kevésbé voltak használatosak ilyen műveletekre. A videó kb. 30 perces volt.

Egy másik változat pedig nyelvtanítási célokat szolgált, itt nem mozgó képek voltak, hanem csak egyenes felvételek, s a szöveget le lehetett hozni oroszul, vagy angolul, s az egyes szavakhoz, fogalmakhoz magyarázatot lehetett felkattintani mind a két nyelven.A cél itt nyelv és korabeli történelem tanulása volt.

Mind a két változatot használtam különféle előadásokon. s a cél nyilván az volt, hogy minél nagyobb kőrben ismerjék meg Kersznovszkaja könyvét, s így lehessen támogatást szerezni a könyv kiadására.


Ebben az időben kezdtek elterjedni a nemzetközi egyetemi cserek , s a University of Massachusetts-nek létrejött egy diák csereakciója a St.Pétervári Politechnicseskij Instituttal.Egy diákcsoporttal én is elmentem St.Pétervárra, ott voltunk 3 hétig. Én reméltem, hogy ez alatt az idő alatt sikerül majd személyesen találkozni V.Vigiljanszkival, s a könyvkiadás kérdését sikerül megoldani.De közben kiderült, hogy a pétervári program nagyon zsúfolt volt, s ezen kívül, V.Vigiljánszki telefonja nem válaszolt, hogy mikor és hol találkozhatnánk.S vonatjegyeket sem lehetett minden további nélkül kapni, hosszú időre előre kellett lefoglalni a jegyeket, s ráadásul az volt az érzésünk, hogy a pétervári hivatalnokok ,vagyis az egyetemen működő KGB osztály, nem szívesen látta volna, hogy eltérünk a tervezett programtól.

De mégis csak sikerült jegyeket szerezni, de csak az ott tartózkodásunk utolsó napjaira, s egy amerikai kollégával és pár diákkal felültünk az éjszakai vonatra Moszkvába.Orosz diákok is jöttek velünk, s ők voltak felelősek a moszkvai szállások megszervezésében. Vigiljánszkiról még mindig nem volt semmi hír.

Moszkva tökéletes káosz lett, a megígért diákszállók semmit sem tudtak a mi érkezésünkről, s az ott lakó diákokat végül is kiköltöztették a szobáikból, de az amerikai diákok, amikor meglátták az ottani állapotokat, nem voltak hajlandók ottmaradni. Végül is a takarítónők és szakácsok hívták meg őket magukhoz privát vendégként.

Az amerikai kolléga és én szintén hasonló módon kaptunk szállást egy ottani tanárnál, aki egy " Hrushcsovka " ban lakott, vagyis egy lakóház tömbben a város peremén, s a kis két szobás lakásban lakott nem csak a család, de a nagyszülők is, s az egyedüli alvási lehetőség számunkra összetett székek voltak.

Na de a fontos dolog volt mégis előkeríteni a szerkesztő barátunkat, ami sikerült is, úgy dél felé az utolsó napon, s kiderült, hogy V. nem volt Moszkvában, beteg édesanyjánál volt valahol a vidéken, aki súlyos betegségben pontosan azon a nap halt meg, amikor mi megérkeztünk Moszkvába s az nap délelőtt volt a temetése.Nem nagyon akart találkozni , de miután elmondtam neki, hogy mar este vissza kell mennünk Pétervárra, s a kővetkező nap megyünk vissza Amerikába, mégis csak hajlandó volt a találkozásra. Megadta az otthoni címét, s mondta, hogy vár bennünket. A város pereméről bejutni a város egyik régi kerületébe nem volt egyszerű, de egy moszkvai szokás segített, kiálltunk az útra, lestoppoltunk egy autót, s megkértük, hogy vigyen el bennünket a megadott címre, s nyilván nem ingyen, s így d.u. 2 és 3 között megérkeztünk V. lakására . Nagyon kedves, de nyomott hangulatban volt, s rövidesen kiderült, hogy nincs semmi új híre, de kérésünkre, hogy megnézhetjűk e a kéziratot a válasz az volt, hogy a kézirat nincs nála, hanem egy barátjánál van, s nem tudja, hogy ő hajlandó lenne e bennünket fogadni.Telefonált. Hosszasan, de végül a válasz igenlő volt.

S kérdezte, hogy van e kocsink, mert az illető a város másik részében lakik.Végül is belement, hogy elvigyen bennünket a saját kocsiján. Egy régi Zsigulija volt, ami nem akart indulni, de végül mégiscsak beindult és úgy 4 óra tájban megérkeztünk a barátjához, szintén egy új lakótelepen.Fel a nem tudom hányadik emeltre, szintén egy kis szűk lakás, teletömve emberekkel, mivel, mint kiderült, a lakás ugyan privát lakás volt, de mint egy földalatti , vagyis nem hivatalos, templomként szolgált, s éppen egy istentisztelet folyt benne.

A házigazda, egy szerzetesi ruha félében, nagy szakállal, kedvesen fogadott, a gyülekezeti emberek is, s tele voltak kérdésekkel, hogy miért is akarjuk mi a kéziratot látni, de amikor megtudták, hogy ki akarjuk adni a könyvet Amerikában, nagyon megörültek , és összeölelgettek bennünket. De hol van a kézirat ? A kérdést nem akarták egyenesen megválaszolni, végül is a pap maga odajött hozzám és elmondta, hogy a kéziratot rejtegetik, mivel félnek, hogy a KGB igyekezik megszerezni és megsemmisíteni a kéziratot, de ők hajlandók nekem megmutatni a kéziratot, ha én nem fogom elmondani , hogy hol és mit láttam.Nyilván megígértem, mire a pap átment velem egy másik lakásba, s ott egy lóca-féle alól, ami neki az ágya volt, kihúzott egy zsákot, s abban volt a kézirat dobozokba becsomagolva.Ott,az ő jelenlétében megnézhettem az egyik doboz tartalmát , a már sárgulni kezdő iskolás füzeteket, szép rendben összerakosgatva. Életemnek egy nagy pillanata volt ez, amikor kézbe vehettem és belelapozhattam Jefroszinja Kersznovszkaja életművébe.

A videót már említettem nekik,s szerették volna megnézni. Volt is egy TV a lakásban, de nem volt videólejátszó.De ismét valaki elszaladt, s a szomszédból valahonnan hoztak egy videólejátszót, de sajnos, nem tudták a TV-hez hozzákötni. Erre valaki azt javasolta, hogy menjünk el egy ismerőshöz, akinek van videólejátszója. Így jó néhányan kocsira szálltak, s mi pedig, most már hatan a Zsiguliban, nekiindultunk Moszkvának. Közben én állandóan figyeltem az órát, hány percünk van még a vonat indulásáig.Végre minden sikerült.  Egy jómódúan berendezett lakásban valóban volt TV és videólejátszó és meg tudtuk nézni a filmet.Nagy volt az érdeklődés, hogy ki az énekes , ki csinálta felvételéket.,kaphatnának e egy példányt, stb. Ott hagytam a videót, azzal a kikötéssel, hogy továbbítják Kersznovszkajának , aki nem élt Moszkvában, a Kaukázusban volt valami rokona, oda költözött.

Majd a Zsigulival vissza a szállásunkra, s onnan egyenesen az állomásra, s nagy megkönnyebbüléssel láttuk a diákcsoportot együtt a bejárati Lenin szobor alatt. 1ö perc múlva már a vonaton ültünk, s másnap reggel megérkeztünk Pétervárra.

Egy bizonyos idő után sikerült a pénzt átadni V. nak, s hónapokon belűl megjelent a Barlangrajzok c.album Moszkvában. S ismét egy bizonyos idő múltán, postán kaptam egy példányt , Jefroszinyja Kersznovszkaja dedikálásával: " Tikos Lászlónak, Hálás köszönettel ."

ooo

P.S: (Érdemes megjegyezni, hogy a film változatot bemutattam Petervárott,a Politechnicseskij Institut meghívott tantestülete előtt is . A bemutatót csendben végignézték, s csendben távoztak, nem volt egyetlen kérdés sem.)