Kollégiumi Kórus

1946 őszén alakult meg a Kollégiumi Kórus, a férfikart a Kollégium tanítóképzősei, a női kart a Dóczy tanítóképzősei és licistái adták. Ezekben az intézményekben volt zenei képzés (a gimnáziumban nem volt). A legelső próbára nagyon emlékszem, a Kollégium zenetermében volt, se hangpróba, se beéneklés, se semmi nem volt, itt már mindenki tudta, hogy milyen hangja van, beültetett bennünket szólam szerint. Kiosztották a Viadana: Örvendező zsoltár kottáját, és a Tata csendet intett, aztán beintett. Mindenki elkezdte blattolni, nyúlott, mint a rétes, aztán leintette a társaságot, és közölte, hogy rendes ütemben, úgy ahogy kell, mit képzelünk. Se szólampróba, se gyakorlás, hanem mindenki figyeljen oda, és énekeljen. Másodszorra egész jól ment. A szólampróba később is majdhogynem ismeretlen fogalom volt, sokat gyakoroltunk egy művet, de sose szedtük elemeire. A Szamara című, nagyon népszerű orosz népdalfeldolgozásban egy helyen egészen mást énekelt a kórus, de Tata benne hagyta, így is jól hangzik, és így is óriási sikerünk volt vele mindenhol. Ez volt a ráadásszámunk, Svájcban is. Természetesen a klasszikusokban ilyen nem volt lehetséges. Úgy emlékszem, hetenként kétszer volt próba, hogy hány óra, azt sem tudom, de nagyon jól haladtunk a repertoár összeállításában, mert 1947 tavaszán egész komoly hangversenynaptárunk volt.

Március 6. Debrecen, Ady-Társaság
Március 9. Debrecen, Arany Bika
május 4. Nyíregyháza
Május 10. Püspökladány
Május 11. Karcag
Május 14. Hajdúböszörmény
Május 15. Hajdúnánás
Június 1. Budapest, Zeneakadémia
Június 2. Budapest, Rádió
Június 5. Pécs J
únius 8. Földes
Június 15. Debrecen, Arany Bika, záróhangverseny

A március 9-i hangversenyt a nagy érdeklődésre való tekintettel április 24-én meg kellett ismételni. Földesen Karácsony Sándor bácsi mondott beszédet a hangverseny előtt, akkor találkoztam vele először. Földesi volt tudniillik, Tata meg Ladányi.

1948 címszavakban: Zeneakadémia, Psalmus Hungaricus, dunántúli turné, Svájc, Nemzetközi Munkáskórus verseny, debreceni koncertek

1947 ősze és 1948 tavasza a svájci útra való készülődéssel telt el. Közben a Psalmus Hungaricust is meg kellett tanulni, amit Pesten adtunk elő. 1948 tavaszán a kórus dunántúli turnéra indult, és sok helyen adtunk hangversenyt, előbb Pesten, utána Veszprémben, Szombathelyen, kisebb falvakban mint Vép, Gencsapáti, Kám, és végül Pápa. Pápán egy hétig is vártunk a vízumra, hogy tovább utazhassunk Svájcba, de a vízum nem jött meg, és hazautaztunk Debrecenbe. 10 nap múlva megjött a vízum, a svájci kórusversenyt ugyan lekéstük, de mégis elutaztunk. Az út és Svájc gyönyörű volt, de még jobban örültünk annak, hogy mindenütt sikerünk volt. Sajnos kevés emlék maradt a svájci fellépésekről, mert egyrészt elvesztek, másrészt nem tudtunk beszerezni anyagokat, vásárolni könyveket, emlékeket, mert szegények voltunk.

Genfben a katedrális, a St. Pierre-egyház lelkipásztorának és egyházközségének voltak vendégei a kórus tagjai. A genfi kálvinisták igaz vendégszeretettel fogadták körükbe annak a Debrecennek fiait és leányait, amelyet Genfhez évszázados kapcsolatok fűznek. A legnagyobb élmény az volt, hogy Pünkösd vasárnapján énekelhettünk a Genfi Katedrálisba, többek között a Kodály: Jézus és a kufárokat. A hangversenykörút előző állomásai: a neuchateli Salle des Conférences, amelyben másnap Yehudi Menuhin adott hangversenyt, rendkívüli akusztikájával felfokozta a kórus énekének szépségeit, a közönség önfeledten hallgatta a műsort, amelyben Viadana, Lassus, Handel, Gastoldi, Bartók, Kodály művek szerepeltek. A Mátrai képek, a Székely keserves, a magyar népdal ezernyi szépségét juttatta el az ámuló svájciak füléhez. Lausanneban a Comptoir Suisse-ben rendezett jótékony célú fellépésén kívül a maison du Peuple-ben adott hangversenyt a kórus. Itt is fokról fokra emelkedett a közönség lelkesedése és a hangverseny végén tombolva - pedig a svájci nép nyugodt és hideg természetű - követelte a ráadásokat. Veveyben, a Genfi tó partján fekvő fürdőhelyen is a hangverseny végén a közönség tapsaitól zengett a színház, és amire - bennszülött vevei-iek állítása szerint - nem volt példa: a hallgatóság a lábával dübörgött ki újabb és újabb ráadást. Nem akarták leengedni a színpadról a sikertől kipirult arcú lányokat és fiúkat és a széles mosollyal hajlongó Csenki Imrét. A lausanne-i rádióban is énekelt a kórus: három és fél órán át a Kollégiumi Kórus egész repertoárját viaszra vették. A hangversenykörút végén Bernbe is hivatalosak voltunk, ahol vendégül láttak minket, és meghívásokkal elhalmozva innen már haza utaztunk. Legközelebb 1948 decemberében kellett volna visszamennünk, a Cantata Profanat és a Psalmust énekelni, Ansermet vezénylésével. Természetesen ezt már a politikai helyzet nem engedte meg, hogy még egyszer kitegyük a lábunkat az országból. 49-ben volt Budapesten a VIT, nyáron. Debrecen városa, mint a legjobb kulturális együttesét, a Kórust küldte volna a VIT-re, de politikailag olyan gyalázatosan egyházi volt, hogy fel kellett frissíteni haladó szellemű, elsősorban fiatalokkal. Ettől kezdve el is tűnt a kórusból minden klerikális, reakciós elem. Tata mérges volt ugyan, de annak örült, hogy fiatalok jöttek. Volt idő, amikor az énekkarban én voltam a legfiatalabb. Még a 49-es társaságban sem sokan voltak fiatalabbak, pl. Győri Magda. 1948 decemberében három bérleti hangversenye volt a kórusnak:

I. hangverseny - 1948. december 12. 20.00
Műsor: Scarlatti: Exultate Deo
Palestrina: Missa Lauda Sion
C. Monteverdi: A hajnal
Lully: Táncdal
Kodály (Gyulai Pál): Este
Bartók: Négy magyar népdal (A rab, A bujdosó, Az eladó lány, Dal)
Rouget de l,Isle-Kodály: A szabadság himnusza - La Marseillaise

II. hangverseny - 1949. február 27. 20.00
Műsor:
Lassus: Jubilate Deo
Mozart: Ave verum corpus
J. S. Bach: Két korál
Ottó Ferenc-Balassa: Istenes ének
Hat kánon
Cherubini: Bűvös ének
Cherubini: Körtánc
Telemann: Nevető kánon
Telemann: Táncoljunk vígan
Mozart: A kedveshez
Salieri: Éljen!
Banchieri: Macskazene
C. Boller: Les saisons a la Sagne (francia népdal)
Manolov: Aratók dala
Cucu: Káröröm (román népdal)
Glier: A pétervári utcán (orosz népdal)

III. hangverseny - 1949. április 24. 20.00
Műsor: J. P. Sweelinck: CXXXIV. zsoltár
G. D. Pitoni: CL zsoltár
Schubert: In monte Oliveti
Kodály: CL. genfi zsoltár
Boller: Agonie, néger spirituale
Bartók: Bolyongás
Mihálynapi köszöntő
Bánat
Csujogató
Kodály: Új esztendőt köszöntő
Kodály: Esti dal
Farkas Ferenc: Baranyai lakodalmas
Méhul-Székely: A köztársaság dala
1949 tavaszán nagy vállalkozás indult, egy előadásban szerepelt Bartók Cantata Profanaja, Concertoja, valamint Kodály Psalmus Hungaricusa. A bemutató március 27-én volt.


A hangverseny után a VIT-re készült a kórus. Észbe kapott a város, hogy a VIT-re ezt az énekkart, ami már Svájcban is megfelelt, a VIT-re el lehetne küldeni, de nem elég +"vonalasak" a tagok. Valószínűleg a Magyar-Román Társaság is megszűnt, és Petrikás "státusz nélkül" maradt. És a banda jó hangú tagjai, mint "politikailag is fejlett" fiatalok, bevonultak az énekkarba, a Csenki tata nagy megbotránkozására, de tűrnie kellett, mert ez volt a feltétel. Különben is fel kellett töltenie a kórust, mert a Cantata Profanat Svájcban - ahova visszahívásunk volt - elő akartuk adni. De ez már a VIT után volt, a VIT-re a vonalas csapattal készültünk. Elsősorban Kodály és Bartók művekkel, de volt egy Sztálin-kantáta is, amit szalagra vettünk és elküldtük Sztálin elvtársnak, Csenki tata rengeteget káromkodott, míg sikerült felénekelnünk, állandóan izgulni kellett, hogy el ne vigyék. A Kollégium Zenetermében készült a "nagy mű".
1949-ben a VIT-előkészítő Röjtökmuzsajon volt, ami egy eldugott falu, nem is tudom, hogyan mentünk oda. De nagyon szép hely volt. Két éve voltam Röjtökmuzsajon, most egy kastélyszálló, gyönyörűen rendbe van téve, korhű berendezéssel, csodálatos. Ittunk ott egy kávét.
1949-ben ott lakott még a gróf is az egyik szárnyában, egy őrrel és kutyával őrizte az ő részét, a park akkor is nagyon szép volt. Félvad volt a park, medence, patak is volt, valamilyen növény a patakparton, aminek a levele a töklevélhez hasonlított, és azt mondtuk, hogy az a röjtök. Nagyon kellemes volt, csak lakott ott a közelben egy bolond ember, aki éjjel-nappal ordított. (Időnként ordított, volt úgy, hogy éjjel, volt úgy hogy nappal, de már meghalt, úgyhogy el lehet már menni Röjtökmuzsajra.) Két hétig voltunk ott, Arra emlékszem, hogy volt ott egy tető, a szobánk ablaka egy tetőrészre nyílt, oda kifeküdtünk napozni, még megvan. Nagyon szép vad park volt, az U-alakú udvar most be van parkosítva. Akkor a SZIT-esekkel voltunk, a Csonka-Gépgyár fiataljaival. A VIT-en úgy emlékszem, a Gellért Szálló alagsorában laktunk, a fele még le volt bombázva. És az egész egybefolyik, mert egész nap szerepeltünk. Még ruhát sem kaptunk. Ott az volt az élmény, hogy a Pesti színházakat belülről, az öltözők felől megismerhettük, a protokoll előadás, Rákosi elvtárssal, sosem tudtam volna meg, milyen egy protokolláris előadás, két órával előbb már benn kellett lenni, az Operában, s aztán jöttek a vendégek. Nagy élmény volt, hogy kódoroghattam az Országházban, szereztem egy újságírói igazolványt, és azzal szórakoztunk, hogy különféle nyelveken hallgattuk a beszédeket, fejhallgatón keresztül. Akkor az olyan csoda volt.
1950 tavaszán kezdődtek a Székelyfonó próbái, amik először benn zajlottak, majd az érettségire való tanulással együtt már a Nagyerdőn. A Szabadtéri Színpadon a színpadi próbák estefelé voltak, amikor mindenki ráért, már akkor nem jártunk iskolába sem. Aztán megvolt a Szabadtéri megnyitója, nem minden botrány nélkül. Lenn volt Kodály Zoltán is, és kitalálták, hogy virágesővel fogják elárasztani, amikor megjelenik a színpadon. Egy nagy ruháskosár rózsaszirmot szedtek össze, és mikor az előadás után felment az öreg a színpadra, rászórták hátulról a sok szirmot. Ezt pártunk és kormányunk nagyon zokon vette, ez a személyi kultusz akkora túltengése volt, hogy ez csak Rákosi elvtársnak járt volna ki, szegény Csenki tatát megint elmarasztalták.

Nyáron az énekkar együtt maradt. Nagyon nehezen sikerült, mert a vidéki diákoknak nyáron már sem koszt, sem lakás nem volt. Megpróbáltak állást szerezni annak, akinek nagyon szüksége volt rá, mindenféle megoldást megpróbáltak. n csodálatos állást fogtam ki, a Kossuth utca elején volt egy rövidáru bolt, és oda felvettek a nyári két hónapra csomagolónak. Egy tipikus veres zsidó volt a főnökünk, akit azonban szerettünk, nagyon jó kereskedő volt, tanított minket a kereskedelem fortélyaira, a Grünblatt kartárs. Évekkel később is még bejártam a boltba, mert szerettem a kollegáimat, de akkor a Grünblatt kartárs már nem volt ott. Mesélték, hogy valamilyen úton-módon ki lehetett jutni Bécsbe a focicsapattal szurkolni, és a Grünblatt kartárs is kiment. Aztán ott egyszer csak felállt, és azt mondta, hogy jövök mindjárt, és azóta nem látta senki.

A nyár eleje így is nagyon nehéz volt, mert pénzünk nem volt, fizetés egy hónap után kaptunk, Petrikás szerzett tanítást az ipari tanulók kollégiumában, népdalokat tanítottunk a kis buta falusi gyerekeknek, ott kaptunk vacsorát. Sokszor meghívtak az ismerős szülők is. Később fizetést is kaptunk, de a pénzzel vigyázni kellett persze, mert ebből ruházkodtunk fel az egyetem előtt. Augusztus végén volt még egy Székelyfonó-előadásunk Gyöngyösön, ez szüreti buli volt, s bál volt utána. A táncosok hazamentek Debrecenbe, mi meg mentünk Pestre, a rádióban énekeltünk. És akkortájt csapott be a villám, akkor alakult meg az Állami Népi Együttes, és a Tatát kérték fel a vezetésére, és itthagyott minket. (Rubányi Vili bácsi lett a karvezető.)

(A pontos adatok, dátumok, műsorszámok felidézésének forrása Gajdics Sándor: "Örömet intő két kéz")