Vajha ismét felütné a fejét „A magyarban A MAGYAR”

Jelige:
„Most alszik a magyarban a magyar
…Minden nációnak van terve
…Minden fajtát szeretek s áldva áldok.
De ha felébresztik a magyart,
Ha bennem ébresztik a bestiát:
Ütök, vágok.
— ­„Vagy törünk, csinálunk,
Vagy nem lesz itt semmi.
Most már a sor rajtunk...
Öregek Domb alján,
Fiatalok Dombon.”


A magyar állampolgárok jórészének (illetve rosszabbik részének) a közösségi, nemzeti kérdések iránti KÖZÖNYÖSSÉ válása visszanyúlik a Kádár korba.
A nemzet’tudat gyökereinek az elsorvasztása már a „négyek bandájának” (Rák.*Ger.*Rév.*Far.) nemzetpusztító működésével elkezdődött (kiegészülve az előírt „körömtépést” kóserül végrehajtó Bauer-félékkel), és folytatódott mindez a Kádár-Aczél diktatúra puhább kézzel fojtogató évtizedeiben a NÉPIES’káder gyerekekből felfuttatott KOLLABORÁNS ÉRTELMISÉGIEK asszisztálásával.
(Akik közül —ha életrajzot kértek tőlük az „ötvenes” években— /az előnnyel járó „apám SZEGÉNYPARASZT”-féle nyomatékosítottan fémjelzett tőmondat leírása után/ kevesen merték még azt is odaírni, hogy „...SZEGÉNY APÁM paraszt...”, pedig hát ezen rezignált „szegény”-jelző ironikus áthelyezésére minden okuk meg lett volna).
A KÁDERPOLITIKÁNAK az volt a célja a munkás-PARASZT diktatúra erőszakos kiépítése szempontjából, hogy a (kis)polgári értelmiség gyerekeit kiszorítsák az egyetemekről, a magabiztosan vezetni-szervezni tudó „régi gondolkozású” elemeket pedig a munkahelyek vezető állásaiból.
A Párt jól tudta, hogy az a jófejű kétágú munkás-paraszt gyerek, aki alá odatolták a „dolgozó nép érdekében” nevű lovat, az meg is fogja tudni ülni és hálálni... Ezek a káder’gyerekek —természetes adottságaiknál fogva— váltak HANGADÓKKÁ egy-egy iskola tanári-karában vagy más munkahelyi intézményben, s harcos FELSZÓLALÁSAIKKAL lettek nyüstölői (sanda fenyegetői) az u.n. kispolgári individualizmusra hajlamos egyéneknek, mondván: Aki NEM LÉP EGYSZERRE, nem kap rétest estére.
A Kádár kornak ehhez a káder*képes kollaboráns értelmiségéhez a puha diktatúra vége’felé, a —karrier-kiéheztetettségtől már-már legatyásodott, „... aki nincs ellenünk”-fajta-„párt*elvárásokat teljesítő sőt túlteljesítő” simulékony’típusú— polgár’csemetéi is feltornászták magukat.)
Ezen „szőrmentén hümmögően ámbátorkodó” mentalitású értelmiségen belül a legprostituáltabb befarolással az u.n. „KÖLTŐK” követték el az írástudók árulását.
Ezeknek az időnként agyondíjazott ”váteszeknek” a tucatjai —Petőfi országában— úgy merték magukat korszakalkotó költőnek (netán „költőfejedelemnek”) tituláltatni, hogy közben egy se bírta mondani: „NE éljen Eduárd!”, vagyis ezek a mi a bárdjaink hosszú évtizedek alatt egy árva vers’sornyi szót sem bírtak leírni az ’56-os szabadságharcot (a ’49-es Haynau vérengzésénél még ugyanabbul) vérbefojtó Kádár*„királynak” akárcsak az árnyékára is rátaposni merő elszántsággal. (Pedig a „Levágva népünk ezrei…” tragikus helyzet ’56 után is az égre és költőért kiáltott)
Ezek a költőnek mondott óvatos’duhaj vers’csinálók, az ő ÖNCÉLÚAN-semmitmondó, FORMALISTA verseiket olykor fel-ámbátorkodva megfejelték egy-két erkölcs’prédikációs kirohanástól felajzottan fellengős, SEMMITMONDÓ ÁLTALÁNOSSÁGBA RÖPÍTETT —hazafias-népfrontilag immáron zöld utat kapott— társadalom KRITIKAI megjegyzéseikkel. (Pl. olyan közhelyeresen óvatos „váteszi” szavakkal, hogy: „Mert növeli, ki elfödi a bajt.”) Gyorsan hozzátéve azonban, hogy ez az általuk bírált, szocialista erkölcstől elhajló közéleti deficit nem a rendszer lényegéből fakad, hanem az pusztán csak amolyan kivételt képező kispolgári csökevény.
ILLYÉS pl. a Kádár*Apró*Dögei-féle VEZETŐK érzéketlenségére is gondolhatott, amikor olyan „prófétai dörgedelemmel” ámbátorkodott befejezni az egyik (Csoóri szerinti) korszakalkotóan nagy versét, hogy előzőleg talán azt motyogta magában, kvázi bocsánatkérésképpen: Elnézést ha netán Petőfi indulatos szavaihoz hasonló keménységű szavakat fogok használni, de akkor is ki kell mondanom az eszmei’mondanivalós záradékomat... ezenképpen:
„Szent tanács, mit MA s örökre adni tudok:
NÉPEK VEZETŐI, legyetek izzó IDEGDUCOK!”
A Rákosi és a kádári időket vörösfonálként köti össze az a tény, hogy mindkettőben naprakész folyamatossággal kapta az anti-patrióta méregkeverék-adalékot a szovjet internacionalista ideológia, ama LIBERÁL’KOZMOPOLITA ÉRTELMISÉG jóvoltából.
(Azoknak a fehérgalléros szürkeállományos érvelőknek az orcáján fluoreszkálva épp oly gyakorta ütköztek ki a magyar’fóbiás pattanások, mint ezekén a Bauer-féle mosti gyűlölködőkén.)
Ezek a magyarul gondolkozni-érezni nem, hanem csak kommunikálni képes urbánusok voltak –’45 után— a „BŰNÖS NEMZET” jelzős szerkezet megalkotói, ’56 után pedig —a befelé sírni merészelő— „bús magyarkodóknak” a kabaré szintű kifigurázói.
(Amelynek –a csizmás’parasztot földbe csűrdöngölő Sas*Kabos— műsorain a színházban vagy a tévé képernyője előtt oly felhőtlen ostobasággal röhencselt az ország „Kádár*népévé” mosott*agyú része).
Jellemző ennek a liberál’jöttment mentalitásnak a túlélésére, sőt felvirágzására azon alábbi eset, amely még a „rendszer’váltás” utáni 20 évvel is megtörténhetik itt magyar földön, egy magát magyar lakosként meghatározó honpolgárunk nyilatkozatának a jóvoltából.
Nevezetesen: BAUER Tamásunk úgy emlékezik meg egy cikkében (a természettől fogva egymásra utalt tájegységű Kárpát-medencét állami egységbe szervező) Szt. István királyunk napjára, aug.20-ra gondolva, hogy közben TRIANON jut eszébe úgy, hogy ezzel —a „SZABAD-E SÍRNI A KÁRPÁTOK ALATT?” költői kérdés jegyében fogant „MAGYAR BÁNAT” létjogosultságát kérdőjelezi meg és gúnyolja ki, minthogy a cikkének kulcsmondata —az útra’kész utazóbőröndje mellől felsuhintva— imígyen hangzik: „Ideje szakítani azzal a MAGYAR NÉZETTEL, hogy TRIANONBAN SÚLYOS IGAZSÁGTALANSÁG TÖRTÉNT”
És valóban: abban sajnos igaza van Bauernek annyiban, hogy az identitásunkat kifejező „MAGYAR NÉZET” (kvázi „világnézet, észjárás”) körül már több mint egy félévszázada a —„magyar nézetnél” diktátumosabban regnáló— „NEM-MAGYAR NÉZET” (vagy észjárás) dominál.
No de ha ezeknek a nem patrióta, hanem kozmopolita ösztönű Bauer-Konrád féle jött’menteknek –úgymond- olyan mindegy, hogy melyik nemzet körében (pl. Berlinben vagy Bukarestben) élnek, akkor meg a magyar sorskérdésekbe MIÉRT ütik bele az orrukat és sakteres körmüket —amolyan orákulumként pöffeszkedő, szinte küldetés’tudatos formátumú felhatalmazottsággal. CUI PRODEST? (cui bono) —tehetnénk fel ez ügyben is a kérdést. (Hogy a magyaroknak nem, az biztos...)
MI KÖZÜK a mi dolgaink intézéséhez azoknak, akiknek egyébként —többször bevallottan— semmi közük sincs ennek a „mucsai népnek” a „provinciális” sorsproblémáihoz.
Ki hatalmazta fel ezeket a jött’ment kozmopolitákat arra, hogy efféle KÍVÜL’ÁLLÓ kibicként fennhéjázva és döntőbíráskodva osztogassák a „trianoni igazságot”?... (Amely „magyar kérdés” igazság-tartalmának az objektív mérlegelését az a tény már eleve reménytelenné és erkölcstelenül egyoldalúvá határolta be, hogy —a sírjában is átkozott francia Clemenceau által összetákolt és feluszított— „Szuronyt szegezz!-kisantant” állt szembe annak idején és azóta is a fegyvertelen „MAGYAR IGAZSÁGGAL”, amelyet viszont épp a mi kozmopolita kormányunk árulása tett harcképtelenné annakidején, amiképpen ma is, lásd pl. a honvédségünk totál degenerálását, amely —nem csak hogy méregdrága, hanem— az önvédelmünkre alkalmatlan szuprszón’gyorsaságú 9 vadászgépből és 2-3 külföldön-külföldet őrző’védő légionárius századból áll.)
***
Oh, Ti tompa’eszű, tarisznya’hitű materialisták avagy Ti éles’eszűen cinikus vulgarizátorok! —e hazában mi a keresnivalótok?
Akinek nem fáj TRIANON, mit keres e tájakon? Mit akartok e csonkított hazában? —kívül tágasabb!...
Ne nekünk... magatoknak mutassatok ki-utat. Semmi szükségünk a KIUTAT MUTATÓ TANÁCSAITOKRA. (Elég volt belőle és belőletek: ’19-ben; ’45-ben; és ’89 óta...)
***
S mind eközben a Bauer-féle piros*fehér*zöld mÁzgás *jómadarak mellett a „haladó” újságírók is felemlegetik, hogy megint JÖNNEK... már megint sokasodik a „TRIANONOZÓ MAGYARKODÓK” sisera’hada. Márpedig –úgymond- épp most lenne itt az ideje a „hanfogózottabban” „ria’ria Hungáriázó” búsmagyarkodásoknak. Ideje lenne tekintettel lenni —a magyar szélsőségesek hangoskodása miatt sértődékenyebbé KEMÉNYEDŐ— szlovák vezetők kardcsörtetéseire.
***
A kádári évtizedek közepére —az óvodától az egyetemig folyó és a tévé csatornákban hömpölygő agymosás folytán— az emberekben kialakult egy bizonyos nemzeti bűntudattal vegyes kisebbségi komplexus a NEMZETI KOMMUNISTA büszkeségtől emelt’orrú szomszédainkkal szemben, amely életérzésünkben a nemzeti büszkeség, mint olyan egyenesen szégyellnivaló csökevénynek számított. (Amire már csak egy szívlapátnyival tett még rája néhai külügyminiszterünk, Kovács László, a maga: Merjünk még kisebbek lenni! –önbizalom’sorvasztó szavaival.)
Egyszóval: Több mint egy félévszázadon át az a köznevelési módi járta óvodától az egyetemig, hogy: Ne nagyon ugráljunk... örüljünk annak, hogy lyuk van a fenekünkön, (amely csak azért nem látható, mert nadrág’foltra még telik.) Vagyis legyünk hálásak, hogy —még ezer év után is— élni hagynak bennünket itt a Kárpát-medencében ezek —a minket tárt karÓkkal körülölelő— „testvéri” országok népei.
(Akik szerintem viszont csak azért maradhattak egyáltalán fent a vérzivataros ezer éven keresztül, mert a szabadságharcos magyar kard őket is védte a törökkel és a némettel szemben. Az 1849-ben —majd közel száz év után ismét— ránk törő muszka túlerőnek viszont már nem maradt erőnk gátat vetni.
Ezen időközben pedig a „körülölelő” szomszédaink HÓDÍTOTTÁK ez országot... de nem karddal küzdve a harcmezőn, hanem azzal, hogy biztonságos-védettségük közepette túlszaporodtak bennünket, miközben álságos külpolitikát, propagandát folytató alattomos vezetőik aláásták Magyarország becsületét.)
***
Az ’56 utáni évtizedekben A MAGYAR CSALÁDOKBAN egyre vastagabban az a ki nem mondott KÖZMEGEGYEZÉS rakódott le, aminek nyomán a szülők azt plántálták a gyermekeikbe, hogy –úgymond- Édes gyermekem! Légy életrevaló: csakis magaddal és a családoddal törődj! Ami ezen a kereten (kerítésen) túl zajlik, az nem a te dolgod;
— A családod anyagi gyarapodását szolgáló „SZEMFÜLESSÉGED” esélyeihez szükséges tisztánlátásodat csak elhomályosíthatja az, ha holmi ESZMEI ideák („közösség”, „nemzet”, „szolidaritás”) érzése ütik fel a fejüket az agyadban. Édes gyermekem, hallgass rám: az ilyes és ehhez hasonló ABSZTRAKT dolgok nem rád tartoznak. Te csak konkréten magaddal és családod ÉRDEKÉVEL törődj! (Ami ezen túl van, az ördögtől vagyon...)
Pl. nem tartozik rád az, hogy mit hitvallottak az úgymond történelmi Nagyjaink, vérrel tanúskodó Hőseink, Költőink a MÚLTRÓL, a nemzet függetlenségéhez ragaszkodó küzdelmeiről, és arról, hogy mindez milyen kötelezettséget ró ránk, e szellemi örökség utódaira;
— Jegyezd meg édes gyermekem: Korszerű, modern embernek csak az mondható, aki csak a saját „ÖNMEGVALÓSÍTÁSÁVAL” foglalkozik. Vésd eszedbe a neked mindig csak jót akaró szüleid tanácsát: Maradj mindig józan, realista. El ne csábítsanak a fellegjáróan fantaszta költő-félék szavai, akiknek pl. az olyas eszement sorait a szívedre ne vedd, hogy: „hiába fürösztöd önmagadban, csak MÁSBAN moshatod meg arcodat. Légy egy fűszálon pici él s nagyobb leszel a világ tengelyénél”;
— Amaz „IGAZ” Ideák világának a keresését hagyd azokra az eszement-félékre. A te lelkedet csak a „VALÓ” konkrétumok töltsék be. Csak ezek az „ÉRTÉKEK” kövezzék ki előmeneteled útját símára...
Ha csak az „Itt-Most” látható dolgok létezésében hiszel, akkor nem fog csalódás érni az életben. Még akkor sem, ha a sikertelenségre ítélt egyesek azt vallják: a Látszat nem boldogíthat, mert „A LÁTSZAT CSAL” (S épp ezek a „mélynövésű” élhetetlenek szokták mondogatni a saját tehetetlenségük vígasz’díjazásaképpen a szőlőskert túlmagasnak tűnő kerítésének tövében: „Savanyú a szőlő...”);
—Végezetül: Elvontnak induló, ám végül íme konkrétra fordított szülői tanácsom azzal zárnám: Édes gyermekem! Szemem fénye!... Ne csak a rád nem tartozó, vagyis a tőled Időben távol eső (Múltbeli, Jövőbeli) ügyek hagyjanak hidegen, hanem a tőled Térben távol eső ÜGYEK is: az olyan családod érdek’övezetétől messze fekvő dolgok, amilyenek például a határon TÚLRA szorult magyarok sorsa is. (Az erdélyieké, a felvidékieké, a délvidékieké. Hallgass gyermekem a szüleid véleményére: Mindenkinek elég a maga baja... Az hogy „ők” odaátra szakadtak, legyen az ő privát bajuk...)
***
Nos. Az lehetséges, hogy a kádár korban szocializálódott szülők nem ilyen elvont érvelésű és csomagolású kifejezésekkel adták elő gyermekeiknek az életre/útravalót, mint én, de szavaik lényege még is csak ilyesmi lehetett, amiről én írtam. Erről árulkodik az is például, hogy kétszer egymásután is kormányra emelték ezt a Fából*Vaskarika torzulmányt, ezt a Kommunista*Milliárdos együttest. Nem is beszélve arról, hogy ennek a bűnszövetkezetnek a sugalmazására szavazták le 2004 decemberében a kettős állampolgárság megadását a határon túli véreinknek.
***
Ez a most regnáló liberál*kozmopolita (globál*kollaboráns) kormány is azt vallja, amit az internacionalista elődje: csak szőrmentén foglalkozzunk az anya’ágról-szakadtjaink elnyomott sorsának alakulásával. Mert szerintük, ha határozott, vagyis radikális kéréssel-követelménnyel lépünk fel, akkor —az elragadott részeinkkel együtt bekebelezett magyarság megemésztési folyamataival— töltekező államok békés közérzetét zavarjuk.
Amely „ZAVARKELTÉS” természetesen nem tetszik a trianoni bűnelkövető *EU-s nagyhatalmaknak sem, hiszen ez az ő békés emésztésüknek a lelkiismerettől vezérelt hasnyálmirigy termelését is ZAVARJA.
Magyarán: Mit várhatunk egy ilyen *EU-nak a segítőkészségétől akkor, amikor a legminimálisabb követelésünket : a testvéreinknek megadandó AUTONÓMIÁT is elutasítja, mondván, hogy ezt merő ABSZURDITÁS még csak el is képzelni.
Pedig hát nem ez a követelés testesíti meg az IRRACIONALITÁST, hanem az csúfolja meg az emberi jogok REALITÁSÁNAK az Eszméjét, ahogyan ők, a Győztesek —pusztán az Erősebbek jogán (ergo nem az ERKÖLCSÖSEBBEK jogosítványával)— kezelik le a Kárpát-medencei Vesztest, a Letiportat: a „Magyar-Kérdést”, mint olyat.
Ráadásul —a külső konstellációkon túl— az a hadihelyzet, hogy a szlovák nemzeti*kommunista Fico és a kozmopolit’kommunista magyar kormány karöltve, egymást támogatva, egyszerre üti-vágja „A magyarban a magyart”: fojtogatja itt is ott is (idehaza is, odahaza is) a nemzeti érzést.
***
Konklúzió: A FIDESZ stratégiája az eddigieknél radikálisabb megoldások politikája kell hogy legyen:
— Belpolitikában: az elmaradt (s azóta tetemessé halmozódott) „NAGYTAKARÍTÁS” gyökeres végig’vitele.
— Külpolitikában: a magyar Önrendelkező Függetlenség elérése az Unión belül és az AUTONÓMIA kivívása a határontúli véreink számára. Ha ezeket a fent említetteket nem teszi meg a FIDESZ, akkor hamar megpecsételődik a jövője, s az identitásunkat BÁTRABBAN FELVÁLLALNI MERŐ nemzeti erők lépnek a helyébe.
Mert, ha tovább tart az a több mint egy félévszázada regnáló módi, az a megfelelni’akarás gyávaságából erőt merítő „Merjünk kicsik lenni”-féle meghunyász’politika, akkor ne csodálkozzunk, hogy a „tót-kérdés”...„magyar’kérdés”-pár viadalában ott tartunk (a félvilág szemeláttára), hogy:
„…aki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz”
S ha az újmódi egyenes’beszédünk („radikalizmusunk”) miatt ne’tán kiesnénk az EU-s Urak kegyeiből, hát legyen... aminek jőnie kell... (Mert hát azt jól láthatjuk, hogy hová/mire vezet a folytonos „MEGFELELNI AKARÁS”... Hovatovább a „Gyáva népnek nincs hazája” gyászos végállomásig.
***
MEMENTO! /A jobboldali politika-elemzőknek a figyelmébe ajánlom/. Merthogy szerintem le vannak maradva egy lófejjel a valóságos helyzetet és a ránk’leselkedő veszélyt illetően.
Nem vagyok ugyan egy Kasszandra, de az én előrejelzésem szerint: a közeli komcsi*vesztes VÁLASZTÁSOK UTÁNRA kiagyalt „utánam az özönvíz-forgatókönyv” a Gyurcsány*szabadalmazta „Selejt*Bosszú” jegyében fog működni, vagyis éppen az ELŐRE’MENEKÜLÉS, a „Olajat a tűzre” szisztémával fog „Visszavágni a Birodalom”:
Éspedig:
— A fokozódó megszorításokkal, közszolgálati leépítésekkel regulázó-deprimáló ediktumokkal;
— Az aljasabbnál még aljasabb korrupciós (ön/végkielégítési) ügyek következmények nélküli feltárásaival;
— A gyomorforgató „meleg”-testrészek gentáliáinak a Hősök-terén hacsacsárézó, szivárványszín-buggyogós felvonaglásaival;
— A szerencsétlen sorsú cigányok alattomos uszítgatásaival;
— A vérforralóan dehonesztáló tót packázásokkal és egyéb MEGALÁZÓ „húzásokkal”
a tiltakozó LÁZADÁS ANARCHIÁJÁBA fogják kergetni a magyar lakosságot.
(S ez menni is fog nekik, minthogy —ehhez a liberál’szocialisták által alattomos tudatossággal felgyülemlesztett és lefojtott sérelmi-gyu’anyaghoz— már csak egy szikra kell...)
S akkor majd jöhetnek a kéksisakos NATO(tót) rendteremtő egységek pacifikálni...

— „DIXI, et salvavi animam meam”

2009. szept. elején Makray Imre